December 25., karácsony napja (B egyházi év)
(Csak töredékes szöveg áll rendelkezésünkre – a szerk.)
Ez a három szentmise elválaszthatatlan egymástól. Pár szóval hozzá kell kapcsolni ezt a harmadikat a másik kettőhöz.
Az elsőben (éjféli mise – a szerk.) egy egészen szoros kis szövetségről értesít a szentírás Jézus jövetele körül, ketten az egészen kiváltságosak, akiket Isten kegyelme erre készített elő, ott vannak teljes odaadásban mellette és egymással összeszövetkezve, újfajta házasságban.
Aztán jönnek a pásztorok (hajnali szentmise – pásztorok miséje – a szerk.). Nem a pásztorok választották őt, hanem ő választotta a pásztorokat, úgy hívta őket magához, most pedig mindenkit.
Most föltárul ebben a szentmisében, hogy mindenki hatalmat kaphat tőle, hogy Isten gyermeke legyen, mindenki megváltója az Édesanyján és Józsefen keresztül is azon a kis egyházon, amely mindig nagyobb és nagyobb lesz. És a pásztorokon keresztül is mindenkit hív: azért vannak, hogy az egész emberiséghez közvetítsék őt és a hívását. Mert az egész emberi természettel lépett ő örök szövetségre, örök kapcsolatra.
Hiszen itt a nagy titok, amit a mai szentmise szövegei kimondanak: az örök ige ezt a mi emberi természetünket örökre magára vette. Mert egynek kell tekinteni az emberi természetet, Isten egyetlen gondolata valósult meg benne. A képmásra, az ő örök, egyetlen, szerelmes fiának teremteni embert: és mi vagyunk azok.
Megajándékozta a fiát az Atya velünk. Neki szánt mindegyikünket: valamennyiünknek pontos helye van az örök Ige mint fej, mint megtestesülés, személy körül abban az országban, amelyet az Atya a fiának adott. Ezt az országot fölhasználja a fiú arra, hogy az ő kimondhatatlan szeretetét megmutatva, odaadva értünk az életét, megtisztítva, csodálatos módon önmagához hasonlítva bennünket, visszaajándékoz az Atyának: így is ajándék vagyunk.
De a Szentléleknek is oda vagyunk adva, a Szentlélek mint a gyermekek lelke, eláradva a mi lelkünkben, részese ennek az csodálatos isteni odaajándékozásnak…
Függelék – a szentmise olvasmányai
Iz 52,7–10
Milyen szép a hegyeken annak a lába, aki jó hírt hoz; aki békét hirdet, örömhírt hoz, és kikiáltja a szabadulást. Aki azt mondja Sionnak: „Királlyá lett a te Istened.”
Figyelj csak! Őrszemeid felemelik a hangjukat, és mind ujjonganak, mert szemtől szemben látják, hogy visszatér az Úr a Sionra.
Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert az Úr megvigasztalja népét, és megváltja Jeruzsálemet.
Az Úr felfedte szent karját minden nemzet szeme láttára. És meglátja a föld minden határa, hogy szabadulást szerez Istenünk.
Zsid 1,1–6
Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz,
ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette.
Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján,
s annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”
Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.”
Jn 1,1–18
Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige,
ő volt kezdetben Istennél.
Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága.
A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében,
akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek.
S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.
János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
