Május 27., pünkösdvasárnap (B egyházi év)
Kedves Testvérek!
Egyszer éjjel jöttem haza, elég későn már, és ahogy jöttem az országúton, rendőrautó állt meg mellettem. Kiszálltak a rendőrök és igazoltattak: ki maga? Igazoltam magam minden további nélkül, azt a néhány adatot a személyigazolványban is megnézték.
De utána, ahogy hazafelé jöttem az éjszakában, elém állt, hogy valóban ki is vagyok én. Meg tudom mondani, hogy ki vagyok?
És akkor próbáltam fölsorolni az adatokat, amiket tudok magamról az életemből, gyerekkoromból, ifjúságomból, fölszentelés, későbbi életem. Adatokat tudok mondani az életemből, de hogy ki vagyok, nem tudom megmondani. Csak Isten tudja.
Hogy tudnám akkor fölfogni, hogy ki az Isten? És hogy lenne sikeres a vállalkozásunk, hogyha most odaállunk a harmadik isteni személy, a Szentlélek elé, és próbáljuk mintegy igazoltatni, hogy ki vagy te?
Mégis: a szükséges személyazonossági adatokat a pünkösdi olvasmányok azért föltárják a Szentlélek Istenről.
Ha az első olvasmányt azzal a kérdéssel olvassuk, hogy ki vagy te, azt a választ kapjuk: olyan, mint a sebesen jövő szél zúgása. Vagyis a Szentlélek Isten: vihar. Fúj, ahol akar és hallatlan erejű, mint a vihar. Halljuk, hogy mikre képes. Akikben a Szentlélek különösen jelen van, azokat részesíti ebben a viharzó erőben. Magukkal ragadnak embereket útjukon. Az Úr Jézus, aki Szentlélekkel teljes – az Úr Lelke rajtam –, elindult, és magával ragadja az egész emberiséget, a legjobbjait. Végül mindenkinek a térde meghajol majd előtte. A Boldogságos Szűz, aki kegyelemmel teljes, Szentlélekkel teljes, mondhatja magáról, hogy boldognak mond engem minden nemzedék, elragad minden nemzedéket. A szeretet vihara ez.
A „ki vagy te” kérdésre azt is mondja az első olvasmány: tűz. Egy nagy tűzlángból szétoszló nyelvek jelennek meg, tűz, aki gyújt, lelkeket gyújt, megismeréssel, szeretettel. A Szentlélek az, aki nem szűnik meg fölismeréseket gyújtani az emberi szívekben, a hit csodálatos fölismeréseit fölgyújtani a Szentháromság titkáról, a Szentháromságban való részesedésünk titkáról, az Oltáriszentség titkáról, Jézusban a megtestesülés, megváltás titkáról. Ezt a Szentlélek tárja, gyújtja föl, eloszló nyelvek jelennek meg mindnyájunkra, Ő az.
A második olvasmány, a szentlecke a korintusi levélből azt mutatja, hogy a Szentlélek az, aki minket, sok tagot egy testté fog össze. Így igazolja magát a Szentlélek; ezt feleli, ha azt mondjuk, ki vagy te: én vagyok az, aki titeket, mindnyájatokat a kegyelem által egy Krisztussá teszlek. Én vagyok, akin keresztül a fej, a föltámadt, megdicsőült Krisztus mindegyikőtökben ott van, mint a fő. A fej kiterjeszti hatását az egész testre, én teszem azt, hogy Krisztussal egy vagytok, és egymással is egy vagytok. Hiszen az Atyát és a Fiút is én teszem egyetlen isteni közösséggé, hogy az egyben a sok megtalálja helyét. Csodálatos bemutatkozása a Szentléleknek. Ha aprópénzre váltanánk ezt a titkot…
Aztán az evangélium: rájuk lehelt, vegyétek a Szentlelket; akiknek megbocsátjátok bűneiket, meg vannak bocsátva. Én vagyok az, aki megbocsát, aki Isten irgalmát esetenként, személyenként valósággá teszem az életetekben.
Milyen mind nagyobb és nagyobb titok bontakozik itt ki előttünk, ha azt kérdezzük, hogy ki vagy te? Hogy tudnánk megmondani, hogy ki ő? Mit tesz, mi tartozik hozzá, mit tulajdonítunk neki?
Ő az, aki minden igazságot föltár, ő az aki, minden vigasztalást megad, Ő Jézus eltávozása után a Vigasztalónk. Ő az, akin keresztül az Atya és a Fiú hozzánk jön, ahogy az Úr Jézus mondta: hozzá megyünk, és lakóhelyet készítünk nála.
Talán ez mond legtöbbet nekünk, ez hozza a legközelebb hozzánk a Szentlelket. Ő az, aki a mi lelkünkben valósággá, jelenvalóvá teszi az Atyát és a Fiút. Általa mondhatjuk, hogy Isten temploma vagyunk, Isten él bennünk és mi Istenben.
Ő az, aki beépít minket Isten életébe. A szeretet Lelke. Az igazságot és a szeretetet teszi jelenvalóvá bennünk.
Mi következik ebből? Hogy nagyon-nagyon kell figyelnünk rá, erre a titokzatos harmadik isteni személyre. És mindezen keresztül az Ő jelenlétének, működésének a gyümölcse a béke és az öröm a Szentlélekben. Be vagyunk emelve Istenbe, otthon vagyunk már Istenben, vigyázva, de boldogan, félve, de boldogan munkáljuk üdvösségünket.
Ahogyan a Lélek vezet, gondolatról gondolatra vezeti szavainkat, vezeti tetteinket.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 2,1–11
Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak.
Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.
Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.
Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.
Ez idő tájt vallásos férfiak tartózkodtak Jeruzsálemben, az ég alatt minden népből.
Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.
Nagy meglepetésükben csodálkozva kérdezgették: „Hát nem mind galileaiak, akik ott beszélnek?
Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?
Mi pártusok, médek, elamiták és Mezopotámiának, Júdeának, Kappadóciának, Pontusznak, Ázsiának,
Frigiának, Pamfiliának, Egyiptomnak és Líbia Cirene körüli részének lakói, a Rómából való zarándokok, zsidók és prozeliták,
krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.”
1Kor 12,3b–7.12–13
Nem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által.
A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.
A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.
Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz.
A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.
A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.
Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel: akár zsidók, akár pogányok, akár rabszolgák, akár szabadok. Mindannyiunkat egy Lélek itatott át.
Jn 20,19–23
Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.”
Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!
Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.”
