Június 17., évközi 11. vasárnap, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (2003. január 24–26.)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 2003 januárjában tartott,
háromnapos lelkigyakorlat hatodik részletét közöljük.
További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 7. 8. 9. 10. 11.)
Ebben a részben azzal foglalkozunk, hogy milyen konkrét lépések, gyakorlatok segítenek bennünket abban, hogy meglássuk az új embert.
Az új, krisztusi ember életében az ima minden nap nélkülözhetetlen. Tudom tapasztalatból állítani, rengeteg élményem van ezen a téren, hogy az imánál ki kell tartanunk minden nap. Meg kell találnunk az imának azt a módját, ami nekünk megfelel. Az egyéniségünknek, helyzetünknek megfelelőt – a kötelességeink között. A számonkérés, az a bizonyos exámen ugyancsak kell, legalább időnként: „Hol tartok?" – muszáj ellenőrizni magamat.
Most még három dolgot szeretnék ezekhez hozzátenni. Meggyőződésem, hogy ezek nélkülözhetetlenek, kellenek az ember megújult, keresztény, krisztusi életéhez.
Az első, amit így, igazán meggyőződésből mondhatok, hogy ahogy az ember testi életéhez kell táplálék, a szellemi, lelki életünkhöz is kell állandóan táplálkoznunk. Hát persze, hogy a szellemi életünkhöz – nekünk, művelt, kulturált embereknek – naponta hozzátartozik valami, aminek segítségével tájékozódunk, és néha az embernek jól esik az irodalomból való valamilyen jóízű dolgot elővenni. Pl. egy Tömörkényt, mert az fölfrissíti az ember ízlését, kedélyét.
De a szoros értelemben vett lelki életnek is megvannak a maga táplálékai. Az Úr Jézus mondta, hogy „én vagyok az égből alászállott élő kenyér". A kenyér: táplálék. Az Eukarisztia is biztosította, hogy táplálékunk legyen. Aztán nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából érkezik. Ezt mondja a Szentírás is.
De ezek mellett nagyon fontosnak érzem azt, amit a szentek tapasztaltak, és ránk hagytak, megírtak. Megvallom, a legkedvesebb olvasmányaim Avilai Szent Teréz művei, „A belső várkastély", meg a többi, ami még nem érte el azt az igazi, szép, jó kiadást, hogy kéznél lenne minden keresztény embernek, hogy könnyen hozzáférhető lenne. Ezt még meg kell valamiképpen valósítani. Kis Szent Teréz élete. A szentek némelyike valahogy megkapta azt az adottságot, hogy a tapasztalatait tovább tudja adni. Nemcsak a szentek, de nagy testvéreink is – pl. Boulad atya – művei milyen jó indításokat tartalmaznak! Nemcsak az Írások segítenek. Néha ezeket a műveket is előveszem, hogy gazdagodjak ezeken keresztül.
Vegyük számba: hogyan állunk ilyen szempontból? Megtaláltam-e a lelki életemet, a keresztény életemet ösztönző olvasmányt? A szentek élete közül valakié közelebb került hozzám? Ezek átestek a tapasztalatokon, és megírták. Kalkuttai Szent Teréznek is vannak ilyen írásai.
Ez az első, amit tudok javasolni, hogy a lelki életünk megújuljon. Mert a „Megújulás" lelkigyakorlata lenne ez. A megújulásunkhoz, és ahhoz, hogy meg is maradjunk a lelki életben bizonyos lelki üdeségben, ahhoz kell a szentek tapasztalatait átvenni, azokkal érintkezésben lenni napról napra. Vagy ha napról napra nem megy, legalább ha elérkezik a szombat-vasárnap, amikor jobban van időnk, akkor nyúljunk ezek után a könyvek után. Ezeket érdemes kéznél tartani, hogy ott legyenek, segítségünkre legyenek.
Keresztény életünk megújulásához a következő legtöbb segítséget az eredeti közösségben látom. A barátság is hat. Ha mi, keresztények tudunk baráti kapcsolatban lenni, és segíteni egymást, annak óriási jelentősége van.
A Pálos Antal atyát biztosan ismerik néhányan. Provinciális is volt. Vele igazi jó barátságban vagyunk egymással. Együtt léptünk be. Most is előttem van, ahogy a Torma testvérrel együtt jöttek. Torma testvér nagy, langaléta, ő olyan alacsonyabb... jóízű emberek voltak. Nem kellett valamiféle föltételeknek eleget tenni, hogy beszélgessünk a legegyszerűbben, a legközvetlenebbül. Bármit szóba hozhattunk, megtárgyalhattunk egymással. Ez igen nagy jelentőségű!
Most persze már nemcsak ilyen régi közösségek vannak, hanem felbukkannak új közösségek is, mint a Cursillo, amely a spanyol polgárháború után született meg. A polgárháború döbbenetes volt! Gyilkolták egymást a spanyolok. Utána néhányan összejöttek: „Ez borzasztó, elveszítjük a kereszténységet! Hogy lehetne megújulni a kereszténységünkben?" Akkor született meg a Cursillo, ami annyit jelent, hogy „kurzusocska". Rövid, három napig tartó, intenzív elmélyedés a keresztény élet gyakorlatában. Itt nálunk is volt már eddig néhányszor, hogy a régi cursillósok összejöttek, és az újakat bevezették. Egy ilyen sokaknak lehet valóban komoly segítség a keresztény életre.
Aztán a karizmatikusok is. Ezek a gyakorlati keresztény életet hordozó közösségek. Ilyen volt valamikor a Mária Kongregáció, amelynek most megváltozott a neve: Keresztény Közösségeknek hívják őket. Kicsit visszahúzódott, átadva a helyet az újabb kezdeményezéseknek.
Érdemes ezt tudatosan is fejleszteni, hogy a közösség ne laposodjon el. Hogy a keresztény, krisztusi élet gyakorlására, fejlesztésére irányuljon.
Az olvasmányoknál tehát elevenebb a beépülés egy-egy keresztény közösségbe – vagy ilyen közösség létrehozása, kialakítása. Minden kereszténynek módjában van, hogy a közvetlen környezetében vele rokon gondolkozásúakkal, beállítottságúakkal társuljon, összefogjon. Nem szükséges az, hogy valami már elfogadott, nagy közösséghez kapcsolódjanak, létre is lehet hozni ilyen közösségeket. Számtalan ilyen közösség van az Anyaszentegyházban.
