Szeptember 16., évközi huszonnegyedik vasárnap, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (1987)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 1987-ben, Anthony de Mello könyve alapján tartott,
Ábrahámról szóló lelkigyakorlat hatodik részletét közöljük.
További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 7. 8. 9. 10. 11.)
Ábrahámnak nagyon mélyen ott volt az élete közepében, a szíve-lelke közepében az Isten ígérete. Azt kitörölni onnan nem tudta semmi. Vajon hogyan ivódott bele a mi életünkbe az evangélium? Hogyan éljük át, hogy maga Jézus Krisztus az evangélium? Az Ábrahámnak tett ígéret: tulajdonképpen Jézus Krisztus.
Hogy állok én? Ezt a kincset megtaláltam-e Ábrahámhoz hasonlóan?
Ő csak ígéretben birtokolta még Jézus Krisztust, és ujjongott. Mi már sokkal közelebb vagyunk hozzá, hogy belépjen az életünkbe, és hogy segítsen az életünk egész bonyolításában meg fölfogásában, a magatartásunk megválasztásában. Ha még nem hat rám, nem alakítja a magatartásomat, akkor nem lehetek nyugodt.
Kevés helye van Jézus Krisztusnak az életemben? Kiszorul? Hol szorul ki? Mi szorítja ki? Mi foglal el engem tulajdonképpen itt a földön? Mi tölti be az én belső teremet? Hogy adhatnám át számára az egész lényemet? Nagyon üdvös szempontok mindnyájunk számára.
Ábrahámot az örömhír, az Isten ígérete másra is képesé teszi. Nézzük meg, mit csinált akkor, amikor meghallotta, hogy mi történt a nevelt fiával – egy nagyon veszélyes helyzetben. A 14. fejezet első tizenhat versét olvassuk:
„Amráfelnek, Sineár királyának, Arjochnak, Ellaszár királyának, Kedor-Laomernak, Elám királyának és Tidálnak, Gojim királyának idejében
ezek háborút viseltek Berával, Szodoma királyával, Birsával, Gomorra királyával, Sineábbal, Adma királyával, Semeberrel, Cebojim királyával és Bela (azaz Coár) királyával.
Ezek mind Sziddim völgyében gyűltek össze (ez a Sós-tenger).
Tizenkét évig Kedor-Laomernek voltak alattvalói, a tizenharmadik évben azonban elpártoltak tőle.
A tizennegyedik évben Kedor-Laomer és a vele szövetséges királyok eljöttek és megverték a refaitákat Asterót-Karnajimnál, a szuszitákat Hámnál, az emitákat Kirjatajim síkságán,
a horitákat a Szeir-hegyekben, egészen El Paránig, amely a sivatag szélén fekszik.
Innen visszafordultak, eljöttek az Ítélet-forrásig, és leverték a Hacacon-Tamárban lakó amalekiták és amoriták egész földjét.
Ekkor kivonult a szodomai király, a gomorrai király, az admai király, a cebojimi király és a belai (azaz coári) király, s a Sziddim völgyében szembeszálltak velük:
Kedor-Laomerrel, Elám királyával, Tidallal, Gojim királyával, Amráfellel, Sineár királyával és Arjochkal, Ellaszár királyával; négy király öt ellen.
Sziddim völgye tele volt aszfaltbányával. Amikor Szodoma királya és Gomorra királya menekülni kényszerült, beléjük estek, a többiek pedig a hegyek közé futottak.
Amazok erre elvették Szodoma és Gomorra minden vagyonát, minden élelmét és elvonultak.
Lótot (Ábrám unokaöccsét) is elvitték minden vagyonával együtt és elvonultak. Ő ugyanis Szodomában lakott.
A menekülők egyike hírt hozott erről Ábrámnak, a hébernek. Ő ekkor az amorita Mamrének, Eskol és Áner testvérének terebintjénél lakott, akik Ábrám szövetségesei voltak.
Mihelyt Ábrám meghallotta, hogy rokona fogságba esett, mozgósította kipróbált szolgáit, akik nála születtek, 318 férfit, s üldözte őket egészen Dánig.
Ő és szolgái, megosztott csapatban, éjnek idején megtámadták és Hobáig üldözték őket, Damaszkusztól északra.
Visszahozott minden zsákmányt, s rokonát is, Lótot, minden vagyonával, az asszonyokkal és szolgákkal együtt.”
Szodoma és Gomorra királya, meg egy pár kisebb helynek a királya megunták, hogy rabszolgái vagy alattvalói legyenek Kedor-Laomernek. Föllázadtak, mire a nagyobb birodalommal rendelkező királyok a kis lázadókat megtámadták, és nagy gyilkolást meg rablást végeztek köztük; elhajtották mindenüket.
Pont az ellentéte látszik itt annak, mint Ábrahámnál. Ábrahám függetlensége a dolgoktól – itt meg marakodás a földi javakon. Ha valakinek nincs komoly hite, és a körülmények megengedik, akkor nekimegy a másiknak. Ez Ábrahám ellenpéldája.
Na, most ahogy meghallja Ábrahám ezt, gondolkozás nélkül, Isten ígéretének birtokában cselekszik. Ha Lót veszélyben van, bajban van, nincs mese, gyerünk. Mindenét képes kockára tenni, összes cselédségét és emberét. Nyájai voltak, abban volt a vagyona. De az okosság, a bátorság, ahogyan ezt végrehajtja, ahogyan rajtuk üt, az viszi sikerre. Hiszen sokkal nagyobb erők voltak ott, mint az ő 318 embere. Négy király, győztes király, örömmámorban, teljesen győzelmük tudatában… és Ábrahám éjjel rajtuk üt. A győztesek mulatnak, ünnepelnek, ezt használja ki: megszabadítja Lótot, akire amúgy neheztelhetett is volna, hiszen elég önző volt vele szemben. Ezt teszi Ábrahám.
Ez az ígéret második hatása: a szeretet.
Az ígéret birtokában annyira független a földi javaktól, hogy tud szeretet gyakorolni. Áldozatot kíván ez tőle? Akkor is. A javai veszélyben vannak? Akkor is. Mert az ember nagyobb, mint a javak.
Az ilyen hirtelen, váratlanul elénk álló döntéseknél tűnik ki, hogyan is gondolkodunk. Mi vezet bennünket? Hogy hat ránk az evangélium? Kovász lett számunkra? Áthatott bennünket? Megtaláltuk a szántóföldbe rejtett kincset, a drágagyöngyöt az evangéliumban? Tudatában vagyunk annak, hogy kincsünk van?
Most éppen ott tartunk – mondja is a pápa –, hogy Európát újra kell evangelizálni. A kereszténység annyira megszokottá vált, lejáratódott, elszürkült, hogy újra meg kell fogalmazni és hirdetni az embereknek: ébredjetek föl! Erről van szó.
(További részek: 1. 2. 3. 4. 5. 7. 8. 9. 10. 11.)
