December 2., advent első vasárnapja, prédikáció (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvéreim!
Azt olvastuk a szentleckében, hogy szentek legyetek. Ez az Isten akarata.
A mi világunk, a mi korunk mintha teljesen elfelejtette volna azt a szót, hogy szent. Teljesen ki akarja küszöbölni. Szekularizált világot akar. Amiben semmi sem szent. Hanem minden okos, tudományos technikával fölszerelt. Ez a mai eszmény, nem pedig a szent.
Nem is tudja a mai ember, mi az, hogy szent. Mégis ez az Isten akarata: hogy szentté legyünk. Így várjuk az Ő jöttét.
Mi az, hogy szent? Ez Istennek fönntartott jelző. Egyedül Isten a szent. Olyan, akinek semmi szemrehányást tenni nem lehet. Akiben semmi kifogást nem lehet találni. Ha pedig valaki mégis pöröl, vagy kifogást tesz Istennel szemben, mint Jób, akkor az a végén kénytelen azt mondani, hogy Uram, ostoba voltam. Bocsáss meg.
Ez a szent. Isten a szent. És mindaz és mindazok, akik Istennel kapcsolatban vannak. Istenről mehet csak át a szentség tulajdonsága másra. Szentnek nevezzük az írást, az embereket, akik Istennel kapcsolatban vannak. És a tárgyakat is, amelyek Istennek vannak szentelve.
Ilyen szempontból azért mégis, mintha valami haladás lenne a történelmen keresztül – a szentség szempontjából. Még a szentírásban is látni. Először csak egyes, egész, kivételezett helyeket mond a szentírás szentnek. Jákob, szent ez a hely, ahol részesült abban az álomban. Összeköttetés létesült közte és Isten között.
És szent volt a Sínai-hegy. S az egész választott népben csak hely volt szent, Jeruzsálem. És szent is kevés volt. A próféták tulajdonképpen. Bár a királyokat is fölkente a próféta, hogy Istennek legyenek szentelve, és Isten ügyét képviseljék. De ott már sok baj volt, hogy nem felelt meg az életük ennek. És kész.
Éppen ebben jelentett forradalmat a kereszténység. És jelentettek forradalmat a keresztények. Az Úr Jézussal a szentség, az összeköttetés Isten és ember között robbanásszerűen kiterjedt. Ő, aki izzó központként élte a lényében az Atyához való közvetlen odatartozást és kapcsolatot.
Az angyal előre mondta, hogy szent lesz. Isten Fiának fogják hívni. Még a gonosz lelkek is azt mondták: tudom ki vagy, az Isten szentje. Az Úr Jézusban ez az izzó központ, ez a kapcsolat az Atyával, s a Szentlélekkel.
Az Ő halálának és föltámadásának titkán keresztül forradalmasította az egész emberiséget. Mert olyan állapotba került a halálával és a föltámadásával, hogy ez a kapcsolat általános lett. Hozzáférhető lett Isten közelsége mindenkinek, aki hisz Jézus Krisztusban és megkeresztelkedik.
Hinni Jézus Krisztusban éppen azt jelenti: hiszem, hogy a halálával és a föltámadásával az Isten országa eljött és az én keresztségemmel én is belépek ebbe az országba, én is szent leszek, részesülök Isten szentségében. És ez jellemzi a keresztényeket.
Ezt élték meg olyan elevenen az első keresztények. Hogy ők beléptek Isten életébe, ahol ők vannak, ott van Isten temploma. Ők Isten templomai, mert a Szentlélek eljött, megszenteli őket, jelen van, köztük és az Isten között. Állandó az összeköttetés, isten jelenléte kiterjed, ahol ők járnak-kelnek, ott van Isten jelenléte, szentsége. A keresztségben fölkente őket Isten. Királlyá, pappá, prófétává, szentté. Krisztusivá. Ők is Krisztus. Krisztus titokzatos testének tagjai.
Ez a forradalmi tudat elhalványult az idők során. Ahogyan a keresztség betemetődött. A keresztségi tudatból bontakozik ki az igazi keresztény öntudat és minden törekvés az életszentségre. Hiszen a fogadalmaink is a keresztségi fogadalomhoz járulnak.
Most mi a nagy feladat? Mert ezt Isten művelte. Ehhez minekünk nem sok hozzászólásunk volt. Készen kaptuk. A mi feladatunk az, hogy ahogy az Úr Jézus mondja, legyetek tökéletesek, vagyis szentek, mint a ti Mennyei Atyátok tökéletes. Vagyis, most már a mi öntudatunkkal, a mi cselekedeteinkkel ebbe be kell kapcsolódnunk, és ez a nehéz. Mert az ember Ádámmal kezdve valahogy nagyon ellenkezésbe kerül Istennel. És le kell ezt győzni. Ennek meg kell halni napról napra. Ha valaki meg nem tagadja magát minden nap, nem lehet az Isten országának a tagja. Nem tud belépni oda. Ha gyermekké nem lesz, nem bír belépni oda. Ha a szeretetet nem őrzi, nem bír Isten gyermeke lenni.
Csak azok az Isten gyermekei, akiket Isten Lelke vezet. Ha nem imádkozik az ember, nem tartja ezt az összeköttetést, a jelenlétét Istennek, akkor nem bír szent lenni. Ez állandó küzdelmet jelent.
És hibázunk és vétünk. A reggelt már úgy kezdjük, hogy beleharapunk egy kicsit a másikba. Figyelmeztet, zúgolódunk, nem értjük meg, kifogást teszünk. Küzdelmet, állandó küzdelmet jelent. Ezért nehéz szentnek lenni.
Jellembelileg is nagyon különbözőek vagyunk. Nagyon különböző az út a meglátás és a végrehajtás között. Mert van, aki elméletben nagyszerűen tudja a dolgokat. De kilométerekre van az az út, hogy átvigye gyakorlatba. Elméleti szentek vagyunk. Elméleti keresztények vagyunk.
Az igazi szentek, akinek az életét olvashatjuk, megnézhetjük, azoknál nagyon érdekes, hogy meglátni, megszeretni és megtenni: az egy. Összetartozik. Egyszerűek tudtak lenni.
Assisi Szent Ferenc: szinte primitív, mint egy bolond. Megszállja a gondolat és megteszi. Az Úr Jézus is azt mondja, hogy boldogok, akik meghallják az Isten igéjét és megteszik. Nem spekulálnak sokat rajta. Meghallják.
A valóra váltás a titka az életszentségnek. Az az egyszerű gyakorlat. Hiába tudom én, hogy imádkozni kell mindig... mégsem imádkozom. Hiába tudom én, hogy a felebarátomban találkozom Istennel, Jézus Krisztussal... mégis, mikor látom, fintorítom az orrom. Nem, mégsem tekintem Krisztusnak.
A szentek nem így. Azok leborulnak elé és megmossák a lábát és megcsókolják a bélpoklost is. Ez a különbség a nagy szentek és miközöttünk.
Itt az advent feladata: szentek legyetek. Ez az Isten akarata.
Keressük meg azt az egyszerű, nekünk való lépést, hogy az elméletből hogyan lesz gyakorlat. S akkor az életünk mindjárt másképp néz ki. S akkor mindjárt valóság lesz az, hogy az Isten, az Atya, a Fiú, a Szentlélek jelenléte aprópénzre változik rajtunk keresztül. S akkor egyszerre a levegőben lesz a szentség. És ahol megyünk, ahol járunk-kelünk ott lesz Isten.
Ezt fejezi ki a szentírás: hogy járjatok-keljetek Isten jelenlétében, Krisztust várva, mintha már itt is volna. És virrasszatok, mondja az Úr Jézus. Vagyis, sose veszítsétek el a kapcsolatot az eljövendő Krisztussal, aki már föltámadt és az Atya jobbján ül. S erre van az egyház, az egész élet, a szentségek, az ima, minden.
Hát törekedjünk, drága, jó testvérek. És senkinek a törekvése sem lesz hiábavaló. Isten látja, hogy mindegyikünknek mennyi nehézséget kell legyőzni. Mindegyikünknek milyen a természete. Azt mi egymásról nem tudjuk megítélni, nem is szabad ítélnünk. Mindegyikünk lásson neki, ahogy csak bír: a Jóisten látja azt. Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet neked. Amen.
Függelék – a szentmise olvasmányai
Jer 33,14–16
Igen, jönnek napok – mondja az Úr –, amikor majd teljesítem ígéretemet, amelyet Izrael házának és Júda házának tettem:
Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.
Azokban a napokban megszabadul Júda, és biztonságban él Jeruzsálem. És ez lesz a név, ahogyan a várost hívják: „Az Úr a mi igazságunk!"
1Tessz 3,12–4,2
Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket!
Tegye állhatatossá szíveteket, hogy feddhetetlen szentségben állhassatok Istenünk és Atyánk elé, amikor a mi Urunk, Jézus majd eljön, összes szentjének kíséretében!
Továbbá kérünk és intünk titeket, testvérek, Urunkban, Jézusban: Megtanultátok tőlünk, hogyan kell Istennek tetsző életet élnetek; éljetek is hát így, s haladjatok egyre előbbre.
Hiszen tudjátok, milyen utasításokat adtunk nektek Urunk, Jézus által.
Lk 21,25–28.34–36
Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt.
Az emberek meghalnak a rémülettől, és a világra zúduló szörnyűségek várásától. Az egek erői megrendülnek.
Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőben, nagy hatalommal és dicsőséggel.
Amikor ez teljesedésbe kezd menni, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok ideje."
Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap,
mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára.
Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik és megállhassatok az Emberfiának színe előtt."
