Február 17., nagyböjt első vasárnapja, elmélkedés (C egyházi év)
(Az archívumban nincs
erre a vasárnapra vonatkozó prédikáció,
ezért egy hosszabb lelkigyakorlatban elhangzó elmélkedés
vonatkozó részletét emeltük ki.)
Most jön a szellemi kísértés. A szentírástudósok azt mondják, hogy az evangéliumok tömörítik az Úr Jézus egész életén átvonuló kísértéseket.
Itt a kísértés: elterelni őt az útjáról. És ez mindegyikünkre vonatkozik: eltéríteni a keresztény embert a hiteles keresztény életútról. Érezzük a legkülönbözőbb elterelő tendenciákat és kísértéseket.
Az egyik legveszedelmesebb a politikai megváltás, a tudomány útján kínálkozó megváltás, az emberi érvényesülés útján kínálkozó megváltás. Pedig egyik sem megváltás. Megváltás csak az embert mélyen, mélységesen megragadó krisztusi élet. A belülről élő, hitből élő krisztusi embereszmény: az Istennel egységben élő, a Szentlélektől vezetett ember. Ez a keresztény ember. Aki Isten vezetése mellett megtalálja a maga küldetését.
Függelék – a szentmise olvasmányai
MTörv 26,4–10
A pap erre vegye ki a kezedből a kosarat, s állítsa az Úr, a te Istened elé.
Te pedig mondd az Úr, a te Istened színe előtt: „Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált.
Amikor aztán az egyiptomiak rosszul bántak velünk, sanyargattak és kemény szolgaságba vetettek minket,
akkor az Úrhoz, atyáink Istenéhez kiáltottunk, s az Úr meghallgatta könyörgésünket, meglátta nyomorúságunkat, elnyomatásunkat és szorongatottságunkat.
Az Úr erős kézzel és kinyújtott karral kivezetett Egyiptomból, nagy rémületet támasztva, jelek és csodák kíséretében.
Erre a földre hozott, és nekünk adta ezt a tejjel-mézzel folyó országot.
Itt hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál." Ezzel hagyd ott (a kosarat) az Úr, a te Istened színe előtt, majd borulj le az Úr, a te Istened előtt.
Róm 10,8–13
Közel van hozzád a tanítás, ajkadon és szívedben, tudniillik a hit tanítása, amit hirdetünk.
Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz.
A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.
Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz.
Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják.
Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Lk 4,1–13
Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult
negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett.
Ekkor így szólt hozzá a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!"
De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember."
Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát.
„Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom.
Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz."
Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"
Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét!
Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és:
Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad."
De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!"
Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.
