Április 14., húsvét harmadik vasárnapja (C egyházi év) (1983)
Krisztusban kedves Testvérek!
A titkos jelenéseknek ez a része, amit hallottunk, az 5. fejezetben van. Előtte ott van az a csodálatos szép mennyei liturgikus leírás, hogy a trónon ülőnek a jobbján ott van a hétpecsétes könyv és senki nem tudta kinyitni. És János, aki ezt látomásban látta, sírni kezdett, hogy nem tudják kinyitni a könyvet.
Nem tudom, felfigyeltek-e ilyesmire, hogy ezen mi sírni való van? Sírnánk mi ilyesmin? Azt akarja ez a jelenet mondani, hogy ennek a könyvnek a nyitása, ez a könyv egy rejtély. Tele van írva kívül-belül: az egész világ rejtélye. Akár sír az ember, akár nem, azért mindnyájunkra ránehezedik ennek a világnak a rejtélyessége. Körülvesznek bennünket is, meg az egész emberiséget a megoldatlan kérdések. Hiába keresnek ezren és ezren tudósok, laboratóriumokban felszerelve részletkérdéseket, kutatnak, aztán azokat megoldják valahogy. De az egyik megoldás ezer másik problémát nyit. És a dolgok igazi, nagy megoldásához nem jutnak közelebb egy tapodtat sem.
Hogyan kell repülni? A villanyáram természete? Energiákat hogyan kell felszabadítani? Rendben van, ezek itt vannak a természetben, még megvannak oldva, de felébred az igazi kérdés. Mi ez a világ? Mi van mögötte? Honnan van? Mi lesz vele? Hogy jelent meg az ember? Mi az ember létének az értelme? Mi van velünk, ha bűnt követünk el? Mi a különbség a jók meg a rosszak között? Mi van azokkal, akik meghaltak és nem ismerték az Úr Jézust? És számtalan más kérdés.
A hit világossága ellenére is érezzük, hogy nem látjuk a megoldást. A hitünk mondja, és tudjuk is, hogy mi a megoldás, de a hit ellenére is megmarad a dolgok rejtély jellege. Az Oltáriszentség hogyan lehetséges? Az Egyházat hogyan egyesíthetné Isten és ember? Vagy az Úr Jézus mostani léte, feltámadt léte. Azzal, hogy hitünkben minden elhelyezkedik, azzal a misztérium nincs feloldva. A titok nincs feloldva.
Aztán a könyvet odaveszik a Bárány elé, és a Bárány, Aki megöletett, kézbe veszi a könyvet és kinyitja. És akkor gyönyörű szép a titkos jelenések leírása, hogy először meghajol előtte a 24 vén, az angyalok mind kiáltják, éneklik, muzsikálják: Méltó a Bárány! Egy olyan óriási nagy tett, minden egyes kérdés együttes megoldása, hogy nem fogynak ki a dicséretből.
Aztán utánuk a négy élőlénynek meg a 24 vénnek a imádásával ott van a földről jövő imáknak a sokasága. Mind áldják a Bárányt, hogy megoldotta ezeket a kérdéseket. Utánuk minden teremtény zengi, magasztalja a Bárányt. A dicséretét zengi, hogy megoldotta a problémát.
Mi a mondanivalója ennek meg a másik két olvasmánynak is?
A másik két olvasmányban is a megoldás az Úr Jézus. A főpapok elé idézett apostoloknak felteszik a kérdést: miért beszéltek Jézusról? Feltámasztotta Isten és az Atya jobbján ül. Ő a megoldása mindennek. Az evangéliumban is. A sikertelen halászat, csüggetegen, éjszakai munka után. Csüggetegen akarják befejezni a halászatot. De ott áll Jézus a parton: megvan a megoldás.
Kedves jó Testvérek!
A magunk kis kérdéseiben is megszoktuk, hogy az Úr Jézushoz visszük ezeket?
Tekintsünk vissza az életünkre! Hisszük-e teljes szívvel, hogy egyedül Jézus, ez a megölt Bárány a megoldása minden emberi kérdésnek, és minden rejtélynek ezen a világon? Ha hiszünk, akkor a hitünkből valahogy menjünk tovább. A magunk kis kérdéseit is szokjuk meg, hogy az Úr Jézus elé terjesszük. Mert ha a világ összes titkait, a hétpecsétes könyvet egyedül Ő nyitja ki, miért ne tudná nekünk is megadni a választ a magunk kisebb vagy nagyobb problémáira?
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 5,27b–32.40b–41
A főpap kérdőre vonta őket:
„Szigorúan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok abban a névben, és lám, egész Jeruzsálem tele van tanításotokkal. Ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét."
Péter és az apostolok így válaszoltak: „Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint az embereknek.
Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit keresztfára feszítve megöltetek.
Isten jobbjára emelte, fejedelemmé és Megváltóvá, hogy megtérítse Izraelt, és megbocsássa bűneit.
Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, és a Szentlélek is, akit az Isten megadott azoknak, akik engedelmeskednek neki."
Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket.
Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek.
Jel 5,11–14
És láttam meg hallottam sok angyalt, az élőlények és a vének hangját, akik a trón körül voltak, számuk tízezerszer tízezer, és ezerszer ezer volt,
és nagy szóval mondták: „Méltó a Bárány, akit megöltek, hogy övé legyen a hatalom, a gazdagság, a bölcsesség, az erő, a tisztelet, a dicsőség és az áldás."
Majd hallottam, hogy minden teremtmény a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben levőkkel együtt ezt mondta: „A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, tisztelet, dicsőség és hatalom örökkön-örökké!"
A négy élőlény így felelt: „Amen", a vének pedig leborultak és imádták.
Jn 21,1–19
Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik:
Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány.
Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni." „Veled tartunk" – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit.
Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az.
Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?" „Nincs" – felelték.
Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok." Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól.
Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!" Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe.
A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire.
Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret.
Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok."
Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló.
Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!" A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?" – hiszen tudták, hogy az Úr az.
Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is.
Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.
Miután ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz engem, mint ezek?" „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek." Erre így szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!"
Aztán másodszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?" „Igen, Uram – válaszolta –, tudod, hogy szeretlek." Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!"
Majd harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?" S így válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek." Jézus ismét azt mondta: „Legeltesd juhaimat!"
„Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod."
E szavakkal jelezte, hogy milyen halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!"
