Május 12., Urunk mennybemenetele (C egyházi év)
Krisztusban kedves Testvérek!
Gyakran megéljük, hogy valaki a házból elmegy, elutazik valahová. Önkéntelenül az érdekel bennünket, hova megy. Mert ez a világ ugye annyira meghatározott, annyira pontosan valahol, valami van, hogy közvetlen követhetjük azt az utat, amit az illető megtesz, és el is mehetnénk utána, hogy mi is ott legyünk, ahol ő van.
Egy kivétel van, ha valaki aztán egészen elhagyja ezt az érzékelhető valóságvilágot. Mert innen ki is lehet menni, az egészből, a teremtett valóságból kilépni, elmenni. Ezt a lépést titok veszi körül. Ezt nem lehet kitapasztalni, hogy utánamegyünk és megnézzük, hova ment – és visszajövünk.
Mikor az Úr Jézus búcsúzik az apostolaitól, akkor kitűnik, hogy Ő egészen másképp van ebből a szempontból. Mert Ő most csak visszamegy oda, ahonnan jött. Az egyetlen kivétel köztünk, aki mielőtt jött volna, vagy itt lett volna köztünk, már volt, már van. És úgy lépett ide közénk, úgy öltözött ennek a teremtett világnak a szövetébe, a mi emberi természetünkbe, hogy előtte létezett, és most ezzel együtt megy csak vissza oda, ahonnan ide belépett.
Az apostolok számára ez a pillanat rendkívül fontos volt. Az Úr Jézus számára persze a mennybemenetel már a föltámadásával megtörtént, ezt a két mozzanatot nem lehet kettéválasztani. De úgy intézte az Úr Jézus, hogy az apostoloknak ezt 40 napon keresztül kibontsa. Ez pedig, amelyet leír Lukács, az a nap, amelyen az Úr Jézus érzékelhetővé tette előttük azt, hogy Ő most innen elmegy, átmegy. Az apostolok, tanítványok számára ez döntő, nagy élmény volt.
Gondoljuk el, hogy minek jutottak ők birtokába azzal, hogy Jézussal megismerkedtek, a közelébe kerültek! Mi tárult föl előttük, mi született meg bennük, a lelkükben! Az egész emberiségben egyedül állnak ezzel az ismerettel, ezzel a tudással, látással! Mi forrhat bennünk most, amikor Jézus ezt a napot elhozta számukra? Micsoda robbanásig feszült világ az ő belső világuk!
Olyan természetes, hogy Isten szava ma az ő kérdésükkel kezdődik: hát most mi lesz? Ők úgy vannak itt, mint aki valami nagy fölfedezés birtokába jutott – egyedüliként az emberek között. Fontos számukra, hogy mi legyen a következő lépés, mert még kavarog bennük minden fölismerés, minden élmény Jézussal kapcsolatban. A régi és az új, Izrael országa és Jézus országa, a mennyek országa. S így kérdezik, hogy most mi legyen.
Ez volt a mennybemenetel pillanata a tanítványoknak, és ez Jézus minden tanítványának, minden keresztény nemzedéknek az életében is ott van. Mi is telve vagyunk Jézus megismerésével. Mi is hordozunk valamit magunkban, amit milliárd ember nem ismer, és nem hord magában. Egyikünkben fényesebben, másikunkban még kavargóan ott vannak ezek a nagy tudományok, ezek a nagy fölismerések Jézussal kapcsolatban.
Ez az ünnep kell ahhoz, hogy tisztuljon, ami bennünk van: a hitünk, reményünk, szeretetünk.
Jézus számára mit jelent a mennybemenetel? Az Ő számára, aki jött ide és fölöltötte az emberi természetünket isteni létező, isteni személy létére? És nem csak fölöltötte a Boldogságos Szűztől és ezzel közénk lépett, édesanyja lett, rokonai lettek, testvérei lettünk mindnyájan, akik az emberi természetet hordozzuk. Ő is hordozta ezt: ebben az emberi természetben járt körül jót cselekedve, így dolgozott, működött közöttünk, fölismerte a helyzetet, hogyan is áll velünk a dolog.
Emberi természete miatt minden teher is ránehezedett, ami az emberi természettel együtt jár. A rovott múltúság, a büntetett előéletűség, mindaz a megterheltség, ami ránehezedik az emberi természetre az Atyával szemben. Ezt a bemocskoltságot Ő mind érezte, és hatalmas tettével megtisztította az emberi természetet. Olyat tett, aminek következtében egész más lett az emberi természet Isten előtt: megváltott lett.
Jézus ezt az emberi természetet megtisztította, ezzel az emberi természettel a birtokában támadt föl, törte át a halállal lezárt utat – és a Szentháromság életébe átkerült az emberségével is. Jézus számára ez hallatlan nagy diadal. Az emberi természetet támadó láthatatlan hatalmasságok legyőzését jelentette ez. És azt is, hogy végérvényesen birtokában van az emberi természet dicsőségesen, megtisztulva, ragyogón, számunkra elmondhatatlanul, megközelíthetetlenül szépen, nagyszerűen. Jelentette azt, hogy az emberiség fejeként, igazi királyaként átveszi a hatalmat minden fölött: mint ember az egész teremtett világ fölött.
Ezt jelenti Jézus számára a mennybemenetel: új létmódot vesz föl, új kapcsolatba lép a világgal, a Szentlélekben van jelen a világ számára. Új jelenlétet ölt: a Szentlélekben való jelenlétet.
Innen adódik, hogy mit jelent a mennybemenetel a mi számunkra. Azt jelenti, hogy nekünk Jézus a Szentlélekben jelen van. Az apostolok föltették a kérdést: most mi lesz. Erre a kérdésre a mi számunkra is mindig az a felelet: maradjatok a városban, öltözzetek föl ebbe a Szentlélekbe; az én szentlelkes jelenlétemet vegyétek át.
Tulajdonképpen nem is volna szabad kereszténynek még működni, beszélni, papnak elfoglalni a helyét, mielőtt a Szentlélekben meg nem keresztelkedik, át nem hatja az a tűz, amit Úr Jézus hordozott magában. Azért van az a sok kalamajka, összevisszaság, mert éretlen, Szentlélekben meg nem újult emberek tesznek-vesznek, keverik a dolgokat. De Isten még őket is fölhasználja.
Talán tisztulni fog ilyen szempontból az egyház élete. Talán eljön majd az idő, mikor a fölszenteléshez követelmény lesz, hogy addig legyen a csöndben, addig imádkozzon, ameddig nem öltözik föl Szentlélekbe. Akkor majd mehet, akkor egy napja is több eredményt fog hozni, mint egy egész zűrzavaros élet.
Mindnyájunk számára ez az első számú teendő: a Szentlélekbe öltözködés. És tudni azt, hogy nem mi vagyunk a fej, a vezér. Nem a tanítványok dolga az idők és időpontok meghatározása. Tudni, hogy van vezérünk, királyunk, fejünk; a mi dolgunk csak a fejhöz igazodni, a Szentlélek hatását fölfogni minden nap, minden imánkban. Így kezdjük az imádságot, lecsendesedve, fölfogva: Te mit mondasz, Jézusom, Szentlelked által nekem?
Ezért döntő ez a mai ünnep, mert az egyetlen nap, amikor az igazi programot mindnyájan megkapjuk az Úr Jézus szájából.
És valahogy minden nap lejátszódik ez a mennybemenetel. Az Oltáriszentség titkában minden nap szemünk előtt van, hogy Jézus fölemelkedik, és felhő takarja el, az a kis kenyérszín, és új kapcsolatba lépünk Vele és egyesülhetünk a szentáldozásban ezzel a Jézussal. És akkor Ő velünk, általunk működhet egész nap, erőbe öltöztet bennünket mindennap.
Legyen hát ez a nap számunkra egy ilyen erőbe öltözés, hogy mi is, mint az apostolok igen nagy örömmel menjünk haza innen. És éljünk és énekeljünk, és mondjuk azt az alleluját. Mert az apostolok ezt fölfogták. Ha ők búcsúztak volna az Úr Jézustól, akkor szomorúan kellett volna hazamenniük, hogy elvált tőlük. De fölfogták, hogy ez az elkülönülés nem olyan búcsúzás, mint itt szoktunk búcsúzni a földön, hanem olyan, hogy még inkább a mienk, az övék lett, mint addig.
Függelék – a szentmise olvasmányai
ApCsel 1,1–11
Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus
egészen addig a napig, amelyen azután, hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe.
Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról.
Egyszer, amikor együtt evett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, „amelyről – úgymond – tőlem hallottatok:
Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni."
Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát?"
„Nem tartozik rátok – felelte –, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában.
De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, s egész Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig."
Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől.
Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve.
Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment."
Ef 1,17–23
Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek.
Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között,
és milyen mérhetetlenül nagy a hatalma rajtunk, hívőkön.
Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta, s a mennyben jobbjára ültette,
minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezhető méltóságnak fölé emelte, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendőben is.
Mindent lába alá vetett, őt magát meg mindenek fölött az egész Egyház fejévé tette:
ez az ő teste és a teljessége annak, aki mindenben mindent teljessé tesz.
Lk 24,46–53
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.
Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek Jeruzsálemtől kezdve.
Ti tanúi vagytok ezeknek.
Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét. Maradjatok a városban, míg fel nem öltitek a magasságból való erőt."
Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét kitárva megáldotta őket.
Áldás közben megvált tőlük, és fölemelkedett az égbe.
Leborulva imádták, aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe.
Mindig a templomban voltak, és dicsőítették az Istent.
