Február 26., nagyböjt első vasárnapja, prédikáció (B egyházi év) (1982?)
Krisztusban kedves Testvérek!
Először az egész nagyböjthöz kell mondanunk valamit; röviden fölidéznünk, hogy őseink, az első évszázadok keresztényei hogy is élték meg ezt a nagyböjtöt. Akkor jellemző volt a keresztény életre, hogy számos újonc, hitújonc volt, akik meg akartak keresztelkedni. S a nagyböjt központjában elsősorban az ő készületük volt. „Itt az idő!” „Betelt az idő!” – mondták az újoncoknak. Már csak 40 nap és a keresztségben részesülhettek, és húsvétkor a húsvéti lakomában az Úr asztalához járulhattok.
S azért most a hitújoncokat fokozott módon 40 napon át a leglényegesebb dolgokban oktatták. A hitvallásban elsősorban; aztán imádkozni tanították őket a miatyánk szerint, végül a szentségekre készítették elő, hogy a keresztségben, bérmálásban részesülhessenek, és húsvétkor az Oltáriszentségben.
Másodsorban aztán nem csak a hitújoncoknak, hanem velük együtt az egész egyházi közösségnek a hitben való megújulás volt ez az idő, mert ők is együtt haladtak a hitújoncok számára adott oktatásokban.
Így érthetők a mai vasárnapnak az olvasmányai is. Az első olvasmány, a vízözön utáni szövetségkötés: a keresztség vízözöne eltörli a bűneiteket majd, és Istennel egészen új szövetségre léptek. Mint gyermekei szólhattok Istenhez.
Ezt magyarázza Szent Péter apostol levelében is: Jézus Krisztus meghalt értetek. És eltörli vétkeiteket. A lelkiismeretetek megszabadul és fölszabadul, és kiálthatjátok Istenhez, hogy „Atyánk!”
A harmadik olvasmánnyal pedig azt akarták a keresztény hitújoncoknak mondani, hogy a keresztséggel, a szentségekkel és az imával majd erősek lesztek Ti is, hogy minden kísértésnek ellenálljatok.
Mit jelent most ez a nagyböjti első vasárnap és a nagyböjt nekünk?
Az egész hátterében ott van az első emberpár, aki a kísértésekkel szemben olyan végzetesen gyöngének bizonyult, hogy szinte egy szellőfuvallatra otthagyta az Istennel való meghitt kapcsolat paradicsomát és ment a kísértő által mutatott hamis, hazug álmok után, a maga útján. És ezzel végzetesen gyönge lett ez az ember. Most is itt van előttünk, a történelmünkben, most is megéljük ezt az embert. Az egész vasárnap hátterében ez az emberi gyöngeség áll, amelyet bizony érzünk mindnyájan. Nem is lennénk emberek, ha nem éreznénk.
Ma a keresztények között szinte az ellenkezője játszódik le annak, mint az első keresztény századokban. Akkor özönlöttek az emberek a keresztség felé, mert megérezték a keresztségben a gyöngeség orvoslását. Most meg a keresztények, a megkeresztelt emberek ezrei is eltávolodnak a keresztség erőforrásaitól, és visszazuhannak végzetes, keresztség előtti emberi gyöngeségeikbe: kiszolgáltatva a kísértéseknek. Minden hamisat, hazugot bevesznek, az Isten Igéjétől eltávolodva mindenféle hamis ideológiának a karmaiba és zűrzavarába kerülnek. A világnak, az anyagi behatásoknak, a szexnek a kiszolgáltatottjai lesznek és megalázottan ott vergődnek.
A hatalom, a nagy bálvány és ezen keresztül a Sátán martaléka ez az ember. És nem tud kiszabadulni az igazságtalanságok, a háborúskodások, az ellenségben való gondolkodás borzasztó kátyúiból, a fegyverkezés szörnyűségeiből.
Ez az ember áll itt a mai vasárnap hátterében. És ebből érzünk mi is valamit. Amilyen mértékben megfeledkezünk az erőforrásunkról, az „erős emberről”, Jézus Krisztusról, aki legyőzte a kísértést, a bűnt és a halált, olyan mértékben vagyunk mi is gyöngék.
Viszont nekünk, keresztényeknek ez a mai vasárnap megerősítő is: a maga frissességében, eredetiségében akarja fölújítani a szemünk előtt, hogy hiszen Ti már erősek vagytok! Hiszen a Ti nevetekben már Jézus Krisztus győzött! Tehát ne csüggedjetek! Ti Isten Igéjének a fegyverével már a kísértést le tudjátok győzni! Ti már szövetségben vagytok Istennel. Tirajtatok már nem fog a Sátán olyasmivel, hogy valami színházi mutatványokba, valami emberi produkciókba, a technika és az anyagi világ teljesítményeibe helyezzétek a reményeitek, és attól várjatok gyógyulást, hogy „Vesd le magad!” Ti már győztetek! Nem a világ hatalmában reménykedtek, politikai hatalomban! Már eljutottatok Isten imádására. Ne féljetek, keresztények! Térjetek vissza Isten gyermekeinek az elő-tudatához – gyöngeségeitek ellenére! Még a halál végső gyöngeségének a láttára is! Erősödjetek meg! Itt van a Vezér: Isten maga! Aki nem hagy Benneteket!”
Gondoljunk csak arra, hogy mi mindent tesz a mi Istenünk értünk! Nem hagy el Isten! Ember, nem hagy el, nem azért teremtett, hogy elhagyjon, magadra hagyjon a kísértésekkel szemben teljesen kiszolgáltatva! Isten önmagának tartozik, hogy legyőzze a hazugság, a bálványimádás hamis erőit, amelyek el akarják ragadni Tőle kincsét, az embert. Isten most már szövetségben van az emberrel.
Ezt akarja a mai vasárnap bennünk föleleveníteni, életre kelteni, mert szükség van a keresztényekre az élet minden területén. Olyan emberekre, akikről látni lehet, hogy erősek, alázattal, bizalommal, Istenhez fordulva erősek a kísértésekkel szemben.
Ezt vigyük magunkkal a mai vasárnapból! Vegyük észre a mi kisebb-nagyobb kísértéseinket! Még azokat is, amelyek arra késztetnének bennünket, hogy ne a pusztaság, a csönd, az ima magányában akarjunk élni és erővel töltekezni, hanem mi is, mint a világ, mindig zajjal legyünk tele, lebilincselődjünk a tévéhez, meg amit mond a rádió. Ez is egy kísértés. Túlozni lehet itt is.
Vegyük észre a többi kísértésünket is! Amik arra késztetnek bennünket, hogy mindenfélét beszéljünk, mondjunk, talán meggondolatlanul! Vegyük észre azokat a kísértéseket, amik az imától el akarnak minket csábítani, vonni! A böjttől! Hogy „Mondd, hogy kenyérré változzék a kő!” Hogy a figyelmed központjában a testi étel és ne az Isten Igéje legyen! Vegyük észre a kísértéseinket!
Vegyük észre, hogy itt van a mi Vezérünk, az erős Jézus Krisztus, a mi Istenünk, akiből egy érintéstől is erő száll belénk! Egy futó találkozásból a Szentséglátogatáskor! Vagy egy gondolata is megerősít bennünket.
Gondoljunk gyönge embertestvéreinkre, akiknek kell, hogy mi legyünk az erejük! Mi keresztények, akik nagyot vétettünk az embertestvéreink ellen, hogy ennyire elgyöngültünk a hitünkben az egész földön. Most minden imánkkal, böjtünkkel, áldozatunkkal siessünk a gyönge családtagok, kétkedő, botladozó rokonaink segítségére! És az összes többi embertestvérünk segítségére! Általunk akar segíteni rajtuk is Isten.
Így töltsük gyümölcsözően nagyböjtnek ezt az első hetét!
Függelék – a szentmise olvasmányai
Ter 9,8–15
Aztán így szólt Isten Noéhoz és fiaihoz, akik vele voltak:
„Nézzétek, szövetséget kötök veletek, s utánatok utódaitokkal
és minden élőlénnyel, amely veletek van: a madarakkal, a háziállatokkal, s az összes mezei vaddal, mindennel, ami kijött a bárkából, a föld minden állatával.
Megkötöm veletek szövetségem, többé nem törlök el minden lényt a földről vízözönnel, és nem jön olyan áradat, amely elpusztítja a földet.”
Aztán így szólt Isten: „Ez legyen jele a szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek levő minden élőlény között minden nemzedékre:
szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között.
Ha összegyűjtöm a föld felett a felhőket és a szivárvány megjelenik a felhőkön,
akkor megemlékezem szövetségemről, ami fennáll köztem és köztetek, meg minden élőlény és test között. A víz nem válik többé vízözönné, hogy minden lényt elpusztítson.
1Pét 3,18–22
Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.
Így ment el a börtönben sínylődő lelkekhez is, és hírt vitt nekik.
Ezek egykor engedetlenek voltak, amikor Noé idejében az Isten türelmesen várt, amíg a bárka elkészült, amelyben csak néhányan, mindössze nyolcan menekültek meg, épp a víz által.
Az előképnek megfelelően most titeket is ugyanígy megment a keresztség, hiszen az nem a test szennyének a lemosása, hanem könyörgés az Istenhez, hogy adjon tiszta lelkiismeretet Jézus Krisztus feltámadása által,
aki azután, hogy az angyalok, hatalmasságok és erősségek uralma alá kerültek, fölment a mennybe, és az Isten jobbján foglal helyet.
Mk 1,12–15
A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába.
Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.
János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát
és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
