Április 22., húsvét harmadik vasárnapja, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (2003. január 24–26.)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 2003 januárjában tartott,
háromnapos lelkigyakorlat második részletét közöljük.
További részek: 1. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.)
Benne vagyunk a „dolog közepibe”. A „Megújulás” lelkigyakorlat ezekre az igazságokra épül.
Most, mikor szem előtt tartjuk, amiket érintettünk, az első gyakorlat az, hogy imába köllene áttennünk ezeket a dolgokat. Az Úr Jézus azt mondja, hogy „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák a megigazulást”. A Szentírásban ez a „megigazultság” az a szó, amit alkalmaz az Evangélium az emberre, a megtért emberre. Az Úr Jézus ezt írja le a Hegyi Beszédben, hogy milyen a megigazult ember, és ott mondja, hogy boldog a megigazult ember, mert éhezi és szomjazza az Igazságot. Abból, ami már vagyok, továbbvezet engem ez a bizonyos éhezés és szomjazás, az igaz voltom éhezése és szomjazása oda, hogy még inkább legyek.
Vessünk egy pillantást magunkra! Ott van bennünk ez az éhezése és szomjazása annak, hogy megigazult, igazi legyek? Hogy Isten gyermeke legyek mindenestül, az életem minden területén? Hogy ne álljak meg? Hogy megtaláljam azt, ami az én keresztény létemet továbbviszi?
Borzasztó veszély a keresztényeknél a megrekedtség, a megállapodottság valamiben. Pláne a rosszban! Mert a rossz is gyakorlat. A jó gyakorlatokkal szemben vannak rossz gyakorlatok is. Azok a kétségbeejtő, siralmas gyakorlatok! Olyan, mintha hátat fordítanék az életemben, és nem a Van-ból szeretnék haladni afelé, ami még nincs, hanem le akarnám rontani azt, ami már van. Hogy még az se legyen! Az ember tud saját létével ellentétes gyakorlatot is elkezdeni csinálni.
Ebben az első elmélkedésben, mikor beletekintünk abba, hogy milyen szerkezete van a létünknek, akkor vigasztalódjunk, hogy a Jó Isten így, a létünk szerkezetén keresztül kezünkbe adja a fejlődésnek, a haladásnak az útját. Válaszd meg a jó gyakorlatokat az életben, csináld, és akkor haladni fogsz! Akkor ne félj semmitől! Gyűlöld a rossz gyakorlatokat, és kerüld őket! Javítsd ki, ha rossz gyakorlatok csúsztak be az életedbe, mert azoknál veszedelmesebb, rosszabb nincsen! Azok lerontják az életedet! Bármibe kerül, a rosszat, amiről megállapítod – és meg tudod állapítani –, hogy rossz, azt győzd le! Meg tudod állapítani, mert a lelkiismereted rendkívül finom szerkezetű. A lelkiismereted elpuhultság nélkül megmondja neked, ha valami rossz, de azt is, ha valami jó.
Az első lépésünk az legyen, hogy tartsunk egy szemlét magunk fölött! Istenem! Isten gyermekké emelt bennünket! Urunk, Jézus örök fiúságába be vagyunk építve, ültetve, gyökereztetve. Mennyire van ez meg az én életemben? Mennyire ment át ez életté? Az életem különböző területeit, ha figyelem, észre lehet ezt venni? Van fejlődés, dinamizmus az életemben? Milyen gyakorlatok vannak jelen az életemben?
Ez lenne most az első elmélkedésünk témája: fölmérni, hogy hol vagyok, mennyire jutottam az istengyermekség csodálatos ajándékában, annak az életté váltásában.
Kérjük ehhez az elfogulatlan, tiszta látást, hogy föl tudjuk mérni azt, ami van, amire jutottunk! Hogy föl tudjuk mérni azt, hogy az életünk e dinamizmusa, az éhség, szomjúság az igazság, a megigazulás felé, nem állt-e meg? Nem tespedek valamiben, nem rekedtem meg az életemben, nem merevedtem meg, mintha már kész lenne az életem? Ez most a föladat, és kérni azt a boldogságot, amit az Úr Jézus így megjelöl: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az Igazságot”. És boldogtalanok, akik nem éhezik és nem szomjazzák az Igazságot.
Tulajdonképpen itt meg is állnék első elmélkedésként, hogy ne zsúfoljuk a dolgokat. Mert ez a fölmérés, a Jó Isten előtt ez az egyszerű, tiszta beismerése annak, hogy hol tartok, ez kiindulásul nélkülözhetetlen. Csináljuk meg ezt. Ez annyi témát is ad az imához, az Úr Jézussal való megbeszéléshez, hogy nem lesz kár, ha erre fordítjuk ezt a következő óránkat.