Május 13., húsvét hatodik vasárnapja, helyettesítő szöveg (B egyházi év) (2003. január 24–26.)
(Erre a vasárnapra nincs az archívumban prédikáció.
Helyette egy 2003 januárjában tartott,
háromnapos lelkigyakorlat negyedik részletét közöljük.
További részek: 1. 2. 3. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.)
Ma reggel azt mondtam: „Itt van a Megújulás lelkigyakorlatra összegyülekezett szép koszorú, hát nézd, ezzel a kérdéssel birkózunk.” És az Úr Jézussal meg lehet ezt beszélni, és valahogy úgy érzem, hogy igen, tisztázódott egy pár dolog, és ennek alapján vagyunk most itt, és adom ezeket a témákat. Mert ezek realitások; minden keresztény embernek kikerülhetetlen realitásai, hiszen meg kell oldani mindegyikünknek, hogy „Hogy fogok minden nap az Úr Jézus elé lépni, hogy fogom az Úr Jézussal ezt a színről-színre, vagyis jelenlétből-jelenlétbe való kapcsolódást megoldani?”
Nekem ez a jelenlét nagyon jónak bizonyul. Ilyenkor semmi mással nem foglalkozom. Ez jó kezdet, a meditáció jó kezdete. Mindig a jelenlétemből indulok ki, és abból, hogy a jelenlétem most mit tartalmaz. Akkor nagyon konkrét lesz a beszélgetés az Úr Jézussal. Akkor nem elszórakoztató dolog lesz az én mai problémám, hanem még szorosabbra kapcsolódik az Úr Jézushoz való viszonyom. Élő lesz, eleven lesz, minden napnak a maga bajával együtt járulok az Úr Jézushoz. Nem elvontan, nem valami megbeszélt dologgal.
Persze vannak jó könyvek is, például ott van ez a Belső végtelen című könyv. Abban az egyházi év minden napjára meg van adva egy bizonyos téma. Hát az a téma is az Úr Jézussal kapcsolatos, de nem biztos, hogy most én ott tartok, hogy nekem máma az köll, amit az az illető jónak gondolt. Nekem rugalmasan, elevenen, az élő, valóságos jelenlétemmel köll az Úr Jézus jelenlétébe kapcsolódnom. És ez valahogy szép, izgalmasnak mondható dolog. Megóvja az embert attól, hogy szórakozottá váljon, vagy szanaszét menjen a figyelme.
Ez a gyakorlat, a napi meditáció nélkülözhetetlen gyakorlat ahhoz, hogy abból, ami vagyok, lépést tegyek afelé, ami még nem vagyok. Ez az Úr Jézussal való találkozás során kialakul, kitisztul egyszerűen, konkrét módon. És úgy tisztul ki, hogy az ember egyúttal erőforrást is talál az Úr Jézusnál. Hogy „Ne félj, csak csináld! Példát adtam nektek. Ahogy én cselekedtem, ti is úgy cselekedjetek!” – mondta az Úr Jézus az apostoloknak.
Az Úr Jézus nagyon konkrét volt. És mindegyikünk ezzel a konkrét Úr Jézussal találkozik. Ez a józan, aki ácsmester is volt, és Názáretben megélte az emberek csöndes, föltűnés nélküli napjait.
Az embernek nem szabad keresni a rendkívülit. Látomást vagy efféle dolgokat. Nem! Én – megvallom – egy kicsit idegenkedek minden ilyesmitől, mert ezek az embert a dolgok fölé viszik. Az egyszerű, tiszta, konkrét találkozást, azt mindenestül elfogadom. Minden gondommal, minden problémámmal belemegyek a találkozásba az Úr Jézussal. Hát ezt mindegyikünknek magunknak kell megoldani.
Persze más egy családanyának vagy egy családapának az élete. Nem biztos, hogy reggel föl tud kelni, és oda tud térdelni az Eukarisztia elé, és ott egy órát meditálni tud, együtt tud lenni az Úr Jézussal. A legtöbb világi keresztény életkörülményei ezt nem engedik meg. Akkor neki kell valami más módot találni, de meg kell keresni azt a megoldást, hogy az Úr Jézussal találkozzon. És lehetőleg reggel, vagy a napnak az első részében. Mert akkor fogja a meditáció kifejteni a maga hatását; akkor lesz gyümölcsöző.
Nem elég este találkozni az Úr Jézussal, mert akkor alszunk rá egyet, és valahogy elhomályosodik, ellaposodik. Ezek a találkozások az izgalmasak. Még a napi hírek is benne vannak. Megvallom azt is, hogy minden nap reggel meghallgatom a Krónikát. Nem zavarja az imaéletemet a reggel 6-os Krónika, amelyben ott van az egész világ. A megfogalmazásban azért érződik egyfajta politikai elképzelés. Nem bánom, ki tudom én azt hámozni, de az fontos, hogy benne legyek ebben a világban. A Vatikáni Rádió magyar adását is szeretem meghallgatni. Az nekem egy más szempontot ad a dolgokhoz. Így alakítom ki a magam reggeli meditációját.
Ezt mindegyikünknek meg kell valamiképpen oldani. Hogy hosszabb vagy rövidebb időt tudunk szentelni, az a körülményeinkhöz, életünkhöz köll hogy legyen mérve, de nélkülözhetetlennek tartom, hogy intenzíven, zavartalanul legyek együtt az Úr Jézussal. Ez nem valami – nem tudom milyen – komplikált dolog, ez a lehető legegyszerűbb, amit el lehet képzelni. Még azt is merném mondani, hogy még zavartalanabb és hozzáférhetőbb, mint a közvetlen családtagokkal való együttlétem. Mert pl. egy férj és feleség között egy-egy konkrét dologra konkretizálódik a találkozás, és nincs meg az a teljessége, szabadsága, mint az Úr Jézussal való találkozásnak. Az szabad! Az nyitott! Abba belefér minden, a napnak minden problémája, föladata, és így tovább… Az egész világ benne lehet abban a találkozásban, ahogy én az Úr Jézus jelenlétébe lépek! Ez az egyik gyakorlat, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy én ne csak elméletben legyek új, krisztusi, hanem gyakorlatban is. Bár már egy kicsit az vagyok, de még nagyon nem vagyok, nekem ebben haladnom kell minden nap.
