Vácz Jenő SJ atya szellemi öröksége

Május 8., húsvét harmadik vasárnapja (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Ketten a tanítványok közül két-három óra járásnyira Jeruzsálemtől távolodni akartak. A többi is olyan szétszórt nyáj benyomását kelthette, hogy „megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai”. Az Úr Jézus nagy munkája, rengeteg gondja, amivel a tanítványokat nevelte, választotta, meghívta, összegyűjtötte, oktatta Isten Országa titkaira, hogy „Nektek adatott ezeket a titkokat tudni”. És a tettek, amiket láttak, a sok élmény együtt az Úr Jézussal, ez mind veszendőbe menni látszott. Pedig ki akarja, hogy gondjai, munkája, sok vesződsége teljesen eredménytelen maradjon?

Május 1., húsvét második vasárnapja (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Azt énekeltük: ezt a napot az Úristen adta. Örvendjünk és vigadjunk rajta. Az Úr művelte mindezt. Mi az, amit az Úr művel? Szent János az evangéliuma végén hozzáteszi: sok mindent művelt, azt le se lehetne írni.

Most fordítsuk a figyelmünket arra, hogy mit is művelt a mi Urunk, Jézus Krisztus a szenvedésével, halálával, föltámadásával – mindnyájunkban. Mit művelt bennünk, mit művelt a föld kerekségén?

Április 24., húsvétvasárnap (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Az evangélium felolvasásában látjuk mindnyájan, hogy milyen józan, pontos ez a különben lelkes tanítvány. Mozzanatról-mozzanatra leírást ad arról, hogy ő hogyan jutott el a hithez, a föltámadás hitéhez. Az asszonyok közül egyvalaki vette észre a tárgyi eseményt, hogy üres a sír. Különben nagyon nagy helyet foglal el az apostolok és az első keresztények hitében ez a megfejthetetlen tény, hogy a sírt üresen találták. Nem is lehet erre más magyarázatot adni emberileg sem, történetileg sem. Ez szervesen hozzátartozik ahhoz a tárgyi valósághoz, ami itt történt.

Április 23., nagyszombat (A egyházi év)

A teljes, mélységes csönd napja. Nincs szentmise, szentáldozás sincs. Isten leszállt emberi életünk legmélyére: a halálba, a sírba, a poklok tornácára.

Húsvét éjszakáján az olvasmányok java része a katekumeneknek szól és az első húsvéthoz megy vissza: a nép szabadulása körül mozgunk; a körül, amint néppé válnak a Vörös-tengeren átkelve és megélve a szabadulást. Isten megszabadította őket: ez hatalmas élménye ennek a népnek. Most is ebből táplálkozik a zsidóság.

A keresztség által mi is ilyen felszabadított új nép leszünk, Isten gyermekeinek népe. Megéljük-e ezt a szabadságélményt, hogy mit jelent, milyen hallatlan szabadságot jelent a szeretetben Isten gyermekeinek lenni?

Húsvét éjszakájának sajátos jellege van. Még csak finoman közelít a nagy eseményhez, az üres sírhoz. Még nem értik az írásokat, de az üres sírból Péter már hisz. Hatalmas, robbanásszerű dolog történik itt, a húsvéti éjszakában, és az üres sírhoz futva szinte látják ennek a robbanásnak a nyomát, amint hallatlan erejű kéz eldobja azt az emberi sírokat lezáró követ. Ez a robbanás így megnyitja a halállal lezárt világot. És ott, a határon végre létrejön a kapcsolat az isteni és az emberi között.

Bámulva nézzük Isten művét. Ezen a nyitott síron, a húsvéti keresztáldozaton keresztül beáradnak ember-életünkbe, emberi lelkünkbe Isten hallatlan kegyelmei, új népének szánt kegyelme, az istengyermekség kegyelme.

A nagy, központi, minket érintő esemény húsvét éjszakáján a keresztségünk titka és a keresztségi fogadalmunk megújítása. Mert a keresztségünkön át – az is ilyen robbanás volt az életünkben – az emberi természetünkből eltávolította az akadályokat az isteni elől. Újjá vagyunk teremtve, szerkesztve.

A keresztségünket éljük meg a szertartás és az éjszaka során. Isten gyermekei lettünk és ránk áradnak az Isten országának javai. A paradicsominál is nagyobb közelségbe kerülünk Istenhez, a gyermeki szintre. Azért olyan természetes, hogy ujjongjunk és elidőzzünk.

Az egész húsvéti ünnepekre szóló nagy feladat ez: engedjük alakulni magunkban Isten gyermekeinek új öntudatát. Itt egy új nép született, keresztségünkből új nép tagjaként kerültünk ki. Húsvéti nép vagyunk. Tele kell lennünk ujjongással, hálaadással az Atya, a Fiú, a Szentlélek iránt. Olyan nép akarjunk lenni mindenképpen, amely nem hoz szégyent az Atyára, az Istenre, amely miatt nem gúnyolják, nem mondhatják gúnyolódva, hogy „Nahát, ez az Isten népe?!”

Újítsuk meg azt a keresztségi fogadalmat, az a nemet, a világ szelleme, a világ fejedelme, a test, a világ kívánságai felé. És újítsuk meg az igent Isten felé: hiszünk neki, föltétlenül, népe vagyunk.

Ezután következik maga a húsvéti ünnep mise, a húsvéti olvasmányokban, húsvét titkával közelebbről; amint a tanítványok, asszonyok lelkéig hatolnak ezek a dolgok.

Az A egyházi év nagyböjtjének ötödik vasárnapjára
közöltük ennek az elmélkedésnek az első részét.
A szent három nap jó alkalom arra, hogy befejezzük.
Első rész ITT.

Kedves Testvérek!

A szemlélődés Annás, Kaifás házába vezet bennünket és esetleg onnan Pilátushoz, Heródeshez. Ezeket az utakat tesszük meg szemlélődve és közben az eseményeknél megállunk, de megint csak nem kell mind bevenni a szemlélődésünkbe, nyugodtan ott köthetek ki, ahol megtalálom azt, amire most jobban rezonálok.

Nem ismerős előttünk, hogy Annás háza hol volt. Nincs határozott hagyomány arra vonatkozólag. Getszemánit tudjuk, megvan most is. Kaifás házára vonatkozólag már tudjuk, hogy visszafelé vezették az Úr Jézust: amerre ők kimentek a Getszemáni kertbe, arra visszafelé vezették. Bal kéz felől volt Dávid városában, a Sion-hegynek a lejtőjén – a hagyomány szerint – Kaifás háza. De hogy Annásé hol volt, azt nem tudjuk.

Aztán az egész városon végig kellett menni az Antónia várig, ahol Pilátus palotája volt, azt megint tudjuk. Határozottan megvan a kihallgatás terme, megtalálták a nagy kvadrát kövekkel kirakott teret is, ahol a rostrum volt. A gabbata, héberül gabbata, ahol az ítéleteket kimondták, ahol ítélőszékbe ült Pilátus helytartó.

Tehát a színtér most változatos, ahol a szemlélődésünk folyik.

Április 22., nagypéntek (A egyházi év)

Az olvasmányokban különös ellentétet találunk, Izajás éneke Jahve szolgájáról, aki utolsó az emberek között, akinek már emberi formája sincs, hanem olyan, mint egy eltaposott féreg.

Április 21., nagycsütörtök (A egyházi év)

(…)

A harmadik lényeges mozzanat ezekben az olvasmányokban az, hogy Jézus a hatalmának is a tudatában volt; annak, hogy mindent átadott neki az Atya. Hatalmat adott neki minden test fölött.

Április 17., virágvasárnap (A egyházi év)

Ez az egyszerű virágvasárnapi – barkaszentelés és bevonulás a templomba –, pálmavasárnapi körmenet mélységes értelmet takar az Anyaszentegyházban. Egy találkozást, az egész Anyaszentegyháznak, a földkerekségen mindenütt jelenlevő összes egyházi közösségeknek, azok minden tagjának a találkozását takarja ez a körmenet.

Az A egyházi év nagyböjtjének ötödik vasárnapjára
nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Erre a napra tehát más szöveget választottunk:
Jézus a Getszemáni kertben.
Az elmélkedés első részét közöljük.
Második rész ITT.

Kedves Testvérek!

Nagy jót tettetek velem, hogy ezt a kérést adtátok, hogy az Úr Jézus szenvedéséről akartok szemlélődni Húsvét előtt. Szeretem a követelményeket, amiket velem szembe állítanak, vagy a kéréseket, mert azt tapasztaltam életemben, hogy ezek mozgatják az embert, ezek vezetik el az embert újabb meg újabb területekre a hitünkben.
Most például a Szentírást kellett tanítanom a szociális képzőben Pécsett, Ó -és Újszövetséget, hát rövid néhány órában összefoglalni hallatlan jó hatással volt rám is, hogy kényszeríttet arra, hogy a Szentírásba ilyen szempontból belemélyedjek és próbáljam másoknak is az egészet összefoglalva adni.

Április 3., nagyböjt negyedik vasárnapja (A egyházi év)

János az evangéliumát az Úr Jézus halála és feltámadása után írta le, amikor már teljes lett a zsidóság és a keresztények közötti halálos elszakadás. Amikor ott volt a probléma előttük: hogyan lehet ez, hogy ennyire másképp gondolkozzanak ugyanarról a dologról? Itt már Szent János evangelista is úgy beszél a saját népéről: hogy lehet az, hogy akik az Úr Jézusban hittek és elfogadták az Úr Jézust, azok annyira másképp látnak mindent?

Március 27., nagyböjt harmadik vasárnapja (A egyházi év)

Kedves testvérek és nővérek!
(…)
Nem akarom az egészet tárgyalni, csak egy részt, amit Jézus mond ehhez az asszonyhoz. Mindenki, aki ebből a vízből ivott, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, melyet én adok majd, soha többé, az örökkévalóságig nem szomjas. De az a víz, amelyet én adni fogok, élő víz, amely az örök életre fakad.

Az A egyházi év nagyböjtjének első két vasárnapjára
nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Erre a két napra tehát más szöveget választottunk:
egy Baján 1981-ben elmondott, Assisi Szent Ferencről szóló,
töredékesen megmaradt beszédet közlünk két részletben.
Az első rész ITT olvasható.

Fölfödözte azt is, hogy ha ő ezt az utat választja, és még hozzáveszi azt is, hogy lemond a szerelemről azért, amit a nőtlenség, a szüzesség, a cölibátus jelent, akkor megint csak Istennek adhat valamit!

Ez tartja életben a szerzetesrendeket, testvéreim! Nem az, hogy rossznak tartják a családi életet, dehogy!

Az A egyházi év nagyböjtjének első két vasárnapjára
nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Erre a két napra tehát más szöveget választottunk:
egy Baján 1981-ben elmondott, Assisi Szent Ferencről szóló,
töredékesen megmaradt beszédet közlünk két részletben.

Krisztusban kedves testvérek!

Tegnap is, ma is öröm látni a nagy érdeklődést, amely megnyilvánul Szent Ferenc születésének 800 éves évfordulója, örömünnepe, öröméve alkalmából. (Az első nap elhangzott beszéd nem maradt fenn. – A szerk.) Életéből próbálunk itt három este tanulságot levonni a magunk számára, s így ünnepelni őt, hálát adva érte.

Március 6., évközi kilencedik vasárnap (A egyházi év)

Krisztusban kedves Testvérek!

Ma különösen bőséges az Isten szava hozzánk. Ha fölfogjuk, hogy mit mond, az segíteni fog bennünket abban, hogy igazán közelebb jussunk hozzá, megértéséhez és kimeríthetetlenül megnyíljon egy forrás arra, hogy szeressük őt és a viszonyunk hozzá sokkal jobb legyen.
Döntő dolgot világítanak meg ezek a ma fölolvasott részek a Szentírásból. Egy szóval azt mondhatnánk, hogy a megigazulásunkról van szó, de hogy ezt megértsük egy kicsit, valahogy a megértéshez először föl kell idézni magunkban az emberi igazságszolgáltatás tapasztalatát, ízét, hangulatát.

Az A egyházi év évközi hatodik vasárnapjára nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Sem a hetedik, sem a nyolcadik vasárnapra.
Erre a három napra tehát más szöveget választottunk;
egy 1990-ben, házasoknak tartott lelkigyakorlat
töredékesen megmaradt leiratát közöljük három részletben.

Végül kinyilatkoztatja a Szentírás, az utolsó helyen, megint csak elég röviden, a harmadik isteni személyhez tartozónak kinyilatkoztatott szeretetfajtát, amely a szeretetnek szinte a legmagasabb emelete, szintje, művészi foka; a pünkösdi szeretetet – hogy egyesítsen bennünket egyetlen családdá, néppé, országgá, közösséggé. Ez a Szentléleknek a szeretete, amely végső soron arra irányul, hogy az embert bekapcsolja az Isten életközösségébe, a Szentháromság életének a közösségébe. Ez a közösségépítő, közösségbe kapcsoló szeretet.

Az A egyházi év évközi hatodik-hetedik-nyolcadik vasárnapjára nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Erre a három napra tehát más szöveget választottunk;
egy 1990-ben, házasoknak tartott lelkigyakorlat
töredékesen megmaradt leiratát közöljük három részletben.

Tehát a szeretet kérdéséről, a szeretet valóságáról akarnánk elmélkedni most, ez lenne a feladat. Onnan indulunk ki, hogy Szent János apostol a levelének a negyedik fejezetében hallatlan tömörséggel azt meri írni, hogy „szeretet az Isten, és aki szeretetben él, Istenben él”. Ezen az alapon az egész Szentírás tulajdonképpen a szeretetnek a kinyilatkoztatása.

Most nézzük meg, hogyan szeret minket Isten, a Szentíráson keresztül.

Az A egyházi év évközi hatodik vasárnapjára nincs Vácz Jenő SJ atya archívumában prédikáció.
Sem a hetedik, sem a nyolcadik vasárnapra.
Erre a három napra tehát más szöveget választottunk;
egy 1990-ben, házasoknak tartott lelkigyakorlat
töredékesen megmaradt leiratát közöljük három részletben.

Egy részletet szeretnék most felolvasni, mert mikor itt vagyunk, akkor egészen másként hangzik, mint mikor csak úgy megszokottan a liturgiában halljuk. Az efezusi levélnek az elejéről való a részlet.

„Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki a mennyeiek között Krisztusban minden lelki áldással megáldott minket. Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk; hogy magasztaljuk felséges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában jóságosan megajándékozott minket. Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk. Tudtunkra adta ugyanis akaratának titkát, azt az őbenne előre meghatározott jóságos tervét, hogy elérkezik az idők teljessége, és Krisztusban, mint Főben, újra egyesít mindent, ami a mennyben és a földön van. Igen, mi is őbenne nyertük el az örökséget annak végzéséből, aki mindent szabad elhatározása szerint tesz. Szolgáljunk hát felsége dicsőségére, mi, akik már korábban is Krisztusba vetettük reményünket. Benne kaptátok meg ti is a megígért Szentlélek pecsétjét…” (Ef 1,3-13 - a szerk.)

Február 6., évközi ötödik vasárnap (A egyházi év)

Kedves testvérek!

Ti vagytok: érezzük ebből, hogy nekünk is szól; az Úr Jézus bennünket is megszólít. Ti, akik a nyolc boldogságot hallottátok, akik körülöttem letelepedtetek, és hallottátok a hegyi beszédet.

Mi az igaz voltunk, miben áll a tanítványainak igaz volta? Ti vagytok a világ világossága.

Nem tudom, azonos-e az érzésünk, de nekem úgy tűnik, hogy ha idegenek vagy ismerősök nagy elismerést mondanak rólam – te értéke vagy a világnak, világosság rejlik benned, íz rejlik benned, jó nálad lenni, otthont tudsz nyújtani másoknak… –, az ember szinte megijed, és azonnal tiltakozik: engem nem ismernek igazán, ha ezt mondják nekem. Részben igazunk van, amikor tiltakozunk, mert egész biztos az Úr Jézus sem úgy értette ezt, hogy mi magunktól vagyunk ilyenek.

Január 30., évközi negyedik vasárnap (A egyházi év)

Kedves testvérek!

Tapasztaltuk, hogy mindenkivel más az együttlét. Bizalmasan együtt tudunk lenni valakivel, jön valaki más utána, és szinte kicserélődik a levegő, egészen más jellege van a találkozásnak.

Január 23., évközi harmadik vasárnap (A egyházi év)

Kedves testvérek!

A kereszténység egységéért végzik az egész világon az imanyolcadot. Ebben a keretben helyeződik el az a három olvasmány, amit hallottunk; amit az Anyaszentegyházon át Isten nekünk mondani akar.

Január 16., Évközi második vasárnap (A egyházi év)

(Rendhagyó módon két prédikáció szövegét közöljük.
Az első töredékes, a második teljes,
de mindkettő ezen a vasárnapon aktuális.
– A szerk.)

1.

… a szerkezetét a belső fölépítését vagy tartalmát ennek a tanúságtételnek nézzük meg egy kicsit! Nem saját magától gondol ki az Úr Jézusról dolgokat. Azt mondja – Nem is ismertem őt! Vagyis, magamtól nem jöttem rá, hogy Jézus kicsoda. Hogyan tud akkor tanúságot tenni? Isten vezette rá Keresztelő Jánost, a maga belső útján, belső megvilágosításaival, hogy kicsoda Jézus.

Ebben mi is csatlakozhatunk Jánoshoz. Ha magunkba nézünk, megállapíthatjuk, igen, az emberek is közreműködtek abban, hogy fölismerjük az Úr Jézust. De végül is a belső megvilágosodást, a hit fényét Isten adja az embernek. A legkülönbözőbb körülmények hatására, de Isten kelti föl bennünk, ez tőle való. Azért olyan kimondhatatlanul drága a hit ajándéka, mert ez isteni ajándék.

Január 9., Urunk megkeresztelkedése (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Ez a vasárnap még lényegesen hozzátartozik a megtestesülés titkának ünnepléséhez. Az Úr Jézusban az örök Ige a teljes emberi természetet vette fel; ezt a különös valóságot, amelyet mi valóban úgy hívunk, hogy emberi természet. Ez óriási terület, óriási valóság.

Január 2., Vízkereszt ünnepe (A egyházi év)

Krisztusban kedves nővérek! (Valószínűleg a püspökszentlászlói szerzetes nővérek szentmiséjén hangzott el a prédikáció. – A szerk.)

A mai ünnep tartalma szerint talán az egész egyházi év leggazdagabb ünnepe. Miért? Mert attól a puszta ténytől, hogy Isten örök Igéje emberi természetet vesz föl, megtestesül, emberi édesanyától megszületik, itt él, beszél a Földnek egy kis pontján, tanít, meghal, föltámad, tehát ezektől a tényektől rettentő messze van még az, hogy ezek behatoljanak az ember fölismerésébe, ott elkezdjék kifejteni hatásukat, megtérítsék az embert, visszatérítsék Istenhez, és elvezessék az üdvösségre.

Január 1., újév napja (A egyházi év)

Krisztusban kedves nővérek! (Valószínűleg a püspökszentlászlói szerzetes nővérek szentmiséjén hangzott el a prédikáció. – A szerk.)

Ha elkezdenénk egy virág szépségén gondolkozni, és valaki azt mondaná, hogy ez mind a Napból van, akkor nehezen találnánk meg a pontos összefüggést. De nemcsak egy virág, hanem a Földnek minden élet-értéke a Napból van. Ez különös, mert tudjuk, hogy a Napban több millió hőfoknyi izzás van és iszonyatos energiák. Elperzselne mindent, nem bírnánk ki… de mire hozzánk ér, kedves napsugár lesz belőle. Szivárványszínekre bontható napsugár, még azon túl is, amit nem látni belőle: minden rezdülése hasznos és szükséges az élethez.

December 26., Szent Család vasárnapja (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Szent Család vasárnapja. Most a mai ember inkább úgy mondaná a családot, hogy közösség.

Szent emberi közösség vasárnapja, alapvető emberi közösség vasárnapja.