Április 23., nagyszombat (A egyházi év)
A teljes, mélységes csönd napja. Nincs szentmise, szentáldozás sincs. Isten leszállt emberi életünk legmélyére: a halálba, a sírba, a poklok tornácára.
Húsvét éjszakáján az olvasmányok java része a katekumeneknek szól és az első húsvéthoz megy vissza: a nép szabadulása körül mozgunk; a körül, amint néppé válnak a Vörös-tengeren átkelve és megélve a szabadulást. Isten megszabadította őket: ez hatalmas élménye ennek a népnek. Most is ebből táplálkozik a zsidóság.
A keresztség által mi is ilyen felszabadított új nép leszünk, Isten gyermekeinek népe. Megéljük-e ezt a szabadságélményt, hogy mit jelent, milyen hallatlan szabadságot jelent a szeretetben Isten gyermekeinek lenni?
Húsvét éjszakájának sajátos jellege van. Még csak finoman közelít a nagy eseményhez, az üres sírhoz. Még nem értik az írásokat, de az üres sírból Péter már hisz. Hatalmas, robbanásszerű dolog történik itt, a húsvéti éjszakában, és az üres sírhoz futva szinte látják ennek a robbanásnak a nyomát, amint hallatlan erejű kéz eldobja azt az emberi sírokat lezáró követ. Ez a robbanás így megnyitja a halállal lezárt világot. És ott, a határon végre létrejön a kapcsolat az isteni és az emberi között.
Bámulva nézzük Isten művét. Ezen a nyitott síron, a húsvéti keresztáldozaton keresztül beáradnak ember-életünkbe, emberi lelkünkbe Isten hallatlan kegyelmei, új népének szánt kegyelme, az istengyermekség kegyelme.
A nagy, központi, minket érintő esemény húsvét éjszakáján a keresztségünk titka és a keresztségi fogadalmunk megújítása. Mert a keresztségünkön át – az is ilyen robbanás volt az életünkben – az emberi természetünkből eltávolította az akadályokat az isteni elől. Újjá vagyunk teremtve, szerkesztve.
A keresztségünket éljük meg a szertartás és az éjszaka során. Isten gyermekei lettünk és ránk áradnak az Isten országának javai. A paradicsominál is nagyobb közelségbe kerülünk Istenhez, a gyermeki szintre. Azért olyan természetes, hogy ujjongjunk és elidőzzünk.
Az egész húsvéti ünnepekre szóló nagy feladat ez: engedjük alakulni magunkban Isten gyermekeinek új öntudatát. Itt egy új nép született, keresztségünkből új nép tagjaként kerültünk ki. Húsvéti nép vagyunk. Tele kell lennünk ujjongással, hálaadással az Atya, a Fiú, a Szentlélek iránt. Olyan nép akarjunk lenni mindenképpen, amely nem hoz szégyent az Atyára, az Istenre, amely miatt nem gúnyolják, nem mondhatják gúnyolódva, hogy „Nahát, ez az Isten népe?!”
Újítsuk meg azt a keresztségi fogadalmat, az a nemet, a világ szelleme, a világ fejedelme, a test, a világ kívánságai felé. És újítsuk meg az igent Isten felé: hiszünk neki, föltétlenül, népe vagyunk.
Ezután következik maga a húsvéti ünnep mise, a húsvéti olvasmányokban, húsvét titkával közelebbről; amint a tanítványok, asszonyok lelkéig hatolnak ezek a dolgok.