Vácz Jenő SJ atya szellemi öröksége

Március 4., nagyböjt második vasárnapja, prédikáció (B egyházi év) (1982?)

Krisztusban kedves Testvérek!

Nagyböjt első vasárnapján a hitújoncoknak és a hitben haladottaknak egyformán azt állította szemünk elé Anyaszentegyházunk, hogy a keresztséggel új szövetséget köt Isten velünk, mint Noéval, amikor a vízözön elmosta a bűnös földnek a bűneit. Tehát a keresztség után történik ez az új szövetségkötés: „A keresztség megment minket” – ahogy Péter apostol írta.

Jézusban győzünk mi is a kísértéseken, föltéve, hogy nem játszunk könnyelműen a tűzzel; ha megtérünk és befogadjuk Isten országát.

Február 26., nagyböjt első vasárnapja, prédikáció (B egyházi év) (1982?)

Krisztusban kedves Testvérek!

Először az egész nagyböjthöz kell mondanunk valamit; röviden fölidéznünk, hogy őseink, az első évszázadok keresztényei hogy is élték meg ezt a nagyböjtöt. Akkor jellemző volt a keresztény életre, hogy számos újonc, hitújonc volt, akik meg akartak keresztelkedni. S a nagyböjt központjában elsősorban az ő készületük volt. „Itt az idő!” „Betelt az idő!” – mondták az újoncoknak. Már csak 40 nap és a keresztségben részesülhettek, és húsvétkor a húsvéti lakomában az Úr asztalához járulhattok.

S azért most a hitújoncokat fokozott módon 40 napon át a leglényegesebb dolgokban oktatták. A hitvallásban elsősorban; aztán imádkozni tanították őket a miatyánk szerint, végül a szentségekre készítették elő, hogy a keresztségben, bérmálásban részesülhessenek, és húsvétkor az Oltáriszentségben.

Február 19., évközi hetedik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1982?)

Kedves Testvérek!

A köznapi vasárnapok sorában, főleg az utóbbi vasárnapokban, a múlt vasárnap is, mikor a leprást láttuk az Úr Jézussal szemben, tulajdonképpen mindig – és ez végig az egész evangéliumban így van –, mindig mi, emberek állunk az Úr Jézus előtt. A legkülönbözőbb változatban.

És az evangéliumok, vagyis Isten kinyilatkoztatása, Isten Szentlelke bennünket, embereket bizony úgy lát, mint akik szegények, mint akik leprások. A múlt vasárnap láttuk, hogy ez a bűnünk, az emberiség bűnének a képe, amely kitaszít az emberek közül, elválaszt Istentől és önmagunk előtt is iszonyatossá tesz bennünket. Aztán mint vakok állunk az Úr Jézus előtt, sötétség van a szemünkön… Vagy süketek az Isten felé…

Február 12., évközi hatodik vasárnap, helyettesítő szöveg (B egyházi év)

(Erre a vasárnapra nincs
az archívumban prédikáció.
Helyette Jenő atya életének
meghatározó élményét idézzük
– a saját előadásában.)

Szolidaritás – összeesküvés Püspökszentlászlón

Egy hegyre szeretném felvinni az egész kedves jelenlévő társaságot.

Mindenkit szeretnék hívni egy összeesküvésre.

Megmondom, miért. Azért kérem és fel is tételezem, hogy aki itt van, mind nem fél. Látom az arcokról.

Az első, amit elmesélek, a legkönnyebb: hogy kerültem bele én egy összeesküvésbe? Egy úgynevezett világ-szolidaritás összeesküvésbe.

Úgy történt, hogy volt nekünk egy tehetséges filozófia tanárunk, Dombi Józsefnek hívták. Erdélyből származott – minden jó Erdélyből jön! Egyszerű mosónő volt az édesanyja. De a jó Isten megajándékozta őt az igazi nagy szellemmel. És 1948-ban még tartott az akkor felszentelt hat fiatal jezsuita pap részére – valószínűleg annak tudatában, hogy ha elkezdik a tevékenységüket, előbb-utóbb úgyis lekapcsolják őket – egy szemináriumot. Egy tanulmányi évet.

Miről? Később tudtam meg pontosan: arról, hogy az emberi együttléteinknek, a szentek közösségeinek mi a végső alapelve, rendező elve. Ugye furcsán hangzik ez? Az ember nem is nagyon gondol ilyenre. Ennek az együttlétnek, ennek az együtt várakozásnak is mi a végső szabályozója, hogy így együtt tudunk lenni? Izgalmas kérdés.

Február 5., évközi ötödik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1982)

Krisztusban kedves Testvérek!

Az évközi vasárnapok sorában az ötödikhez értünk. A bűnösök közé besorakozó Istenember, az Isten Báránya, az Atya szeretett Fia először megtérést hirdetett: hogy Isten királysága itt van. Uralma alá léphetünk.

A szava nem olyan, mint az írástudóké. Nem finomkodó, okoskodó, bonyolult, ami elködösíti a dolgokat és nehézségeket csinál. Százával gyártották a törvényeket, meg parancsokat. Az Úr Jézus szava nem elmélet. Hatalma van. Úgy tanít, mint akinek különös hatalma van, egyedülálló hatalma tisztázni a dolgokat.

Ami tisztázatlan, ami összekevert, ami hamis, hazug, mesterkedett, bonyolított, ami érdekeket, önzést takargat, ami bűnöket rejteget, azt mind tisztázza az emberben. Hatalma, ereje van. Életadásra, kapcsolat létrehozására újra – Isten és az ember között.

Január 29., évközi negyedik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1982)

Krisztusban kedves Testvérek!

Az évközi vasárnapok először úgy hozták elénk az Úr Jézust, mint aki odalép a Jordán partján a bűnösök közé és abban a vízben, amelyben ők lemosták a bűneiket, megkeresztelkedik. Olyan bárány, „aki elveszi a világ bűneit”.

Aztán a múlt vasárnap hallottuk a Bárány szavát: „Térjetek meg!” Ő a teljesen odaadott, megtért ember. Nem is kellett Neki megtérni. Úgy indult kezdettől, léte kezdetétől. Minden ízével az Atyáé. És minket is az idegenből az Atyához akar téríteni, a szanaszét szóródó, széttöredezett, szétesett emberekből minket is megtértekké, odaadott emberekké akar alakítani. Hogy Máriával teljesen Jézusé és Vele teljesen az Atyáé legyünk.

Január 22., évközi harmadik vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1982)

Krisztusban kedves Testvérek!

Nem véletlen, hogy az évközi vasárnapok Jézus keresztségével kezdődtek – az első és a második vasárnapnak ez volt a tárgya –, hogy az Úr Jézust úgy mutatják be, ahogy a bűnösök közé áll, magára veszi a világ bűneit mint Isten Báránya.

Az Úr Jézus így a legvonzóbb, ahogyan a legnagyobb próféta, Keresztelő János mélyen látó szeme meg is ragadta az Ő lényét ebben a két szóban: „Íme, az Isten Báránya!” Az önmagát a mennyei Atyának, testvéreinek teljesen átadó Istenember.

Ez a teljes Atyának átadottság a leglényege Jézus emberségének, mint ahogy Mária emberségének a lényege a Jézusnak átadottság. Az Úr Jézus innen soha nem lép ki. Mária sem. Tehát Isten Bárányának lenni nem gyöngeség: az emberi világba belépett leghatalmasabb létező erő, mert ettől Jézust semmi, de semmi a világon el nem térítheti, ebből Őt ki nem ragadhatja, legyen az a legnagyobb szenvedés, támadás, állami erőszak, vérrel verítékezés vagy kereszt.

Január 15., évközi második vasárnap, prédikáció (B egyházi év) (1982)

Krisztusban kedves Testvérek!

Még ez a vasárnap is valahogy Vízkereszthez tartozik, Jézus megmutatkozásához. Jánosnak, a Keresztelőnek a szaván keresztül. És azon keresztül, hogy látjuk: a két tanítványt hogyan vonzza Jézus. Az Ő meleg embersége mutatkozik meg előttünk most. Az, hogy Isten Báránya.

Föltűnik talán Keresztelő János éles, tisztán látó tekintete. Azt mondja: „Rátekintett Jézusra”, azt mondta: „Íme, az Isten Báránya!” Rátekinteni valakire, és mindjárt megmondani a leglényeget, ez aztán éles szemet kíván. Ezért volt János ugye próféta. Látott. A próféta az, aki lát.

Január 8., Vízkereszt ünnepe (B egyházi év)

Krisztusban kedves Testvérek!

Tapasztaljuk lépten-nyomon: hiába élünk együtt emberekkel éveken át, ha nem történik valami köztünk, amiből jobban megismerjük, megszeretjük, ha nem látunk valami jelet Tőle, az értékét, jóakaratát mutató jelet, és nem indul felőle, vagy felőlünk valami lépés, valami vonzás, akkor, nem közeledünk egymáshoz, nem találunk egymásra. Átéljük, hogyha vonzás helyett taszítás indul ki valakiből.

A Megváltó Úrral is, a mi Üdvözítőnkkel is valahogy így vagyunk. Hiába volna itt az Örök Ige emberré testesülve az időben, hogy ragadjon minket az örök élet felé, megtöltsön életével, ha nem indulna ki Tőle valami vonzás, és az el nem érne bennünket, s azt be nem fogadnánk értelmesen, kézzel foghatóan, reálisan és el nem indulnánk feléje, egy határozott úton-módon, és meg nem érkeznénk Hozzá egészen addig, míg odaborulunk eléje, míg nem megy át a keresésünk imádásba; egészen addig, ameddig nem jutunk el oda, hogy karunkra vehetjük, magunkhoz szoríthatjuk, megcsókolhatjuk, szeretetben egyesülhetünk Vele.

Január 1., újév napja, Szűz Mária, Isten anyja ünnepe (B egyházi év)

Krisztusban kedves Testvérek!

A kezdet egész esztendőnkre rendkívül fontos. A tegnapi evangéliumban láttuk, hogy az Anyaszentegyház az új esztendő előtt ezt a kezdetet akarja nagyon kihangsúlyozni. Hogy Istenből indul ki, az Atyától születő kezdet, aki az öröklétből a múló időbe, az időbe beleszületett, hogy Isten örök terve szerint szembeszegüljön az elmúlással, annak egész reménytelenségével, és magához vonjon mindent, az egész teremtést, Benne legyen összegezve az egész teremtés, és jusson vissza az Atyához, az örök életbe, mert benne élet volt és van és lesz.

A kezdetnél, amelynek titka Istenben van, ugye ott találjuk az evangélium tanítása szerint az Atyát. Az örök születést az Atyától. Az Ő „Szeretett Egyszülöttje” az „örök Ige”. Ez a szeretet van a kiindulásnál. Ezt ne felejtsük el!

December 30., Szent Család ünnepe (B egyházi év)

Krisztusban kedves Testvérek!

Ahhoz, hogy valakit igazán szerethessünk, okvetlenül ismernünk kell. És ha haladni akarunk a szeretetben, akkor az ismeretben is haladnunk kell. A kettő mindig együtt jár. Most alkalmunk van a szent ünnepek alatt a mi Istenünknek mind a három személyében való megismerésére és megszeretésére is. Hogy az értelmünkkel meglátott szépsége, jósága indítsa az akaratunkat is, – ahol a szeretet székel – Feléje fordulásra.

A szent Ünnepek alatt egyetlen titokra irányítottuk eddig a figyelmünket: a születés titkára. A mi Urunk örök születésére is, emberi születésére is, azután arra, hogy a születés tulajdonképpen olyan vértanúságféle is, azt is magában rejti, ahogy Szent István vértanúnál láttuk, hogy a fejlődésünk egyik fokozatából, egyik köréből átmenni a másikba, bizony az azt jelenti, hogy le kell gyűrnünk, le kell hagynunk az előbbit. Most irányítsuk figyelmünket egy másik valóságra, amely még mindig a születéssel kapcsolatos: a családra!

December 26., Szent István vértanú ünnepe (B egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Tegnap a legdrágább földi születésnapnak örvendeztünk, mert aki született, az végtelenül meggazdagította az embervilágot, az egész teremtést. Értelmet ad az egész életünknek. Ma is egy születésnapot ünneplünk, ahogyan a könyörgésben hallottuk, egy égi születésnapot. Valaki elsőnek, innen, a tegnap született Megváltó munkájának első gyümölcseként átszületett teljesen az örök, isteni életbe.

De milyen áron? Ha ezt nézzük karácsony másnapján, könnyen megdöbbenünk és bizony különös, hogy mindjárt a tegnapi szép nap után változik az ünnepnek a színe a vér színére, pirosra. Az ember azt érzi, hogy valami összefüggés van a tegnapi ártatlan kisded születésnapja és a mai zűrzavaros, kövek hajigálásával, fogcsikorgatással, ordítozással végbemenő születésnap között, a vértanúság között. Erre próbálunk választ kapni Isten Igéjéből, annak kifejtéséből. Mi itt az összefüggés a két születésnap között?

December 25., karácsony napja (B egyházi év)

(Csak töredékes szöveg áll rendelkezésünkre – a szerk.)

Ez a három szentmise elválaszthatatlan egymástól. Pár szóval hozzá kell kapcsolni ezt a harmadikat a másik kettőhöz.

Az elsőben (éjféli mise – a szerk.) egy egészen szoros kis szövetségről értesít a szentírás Jézus jövetele körül, ketten az egészen kiváltságosak, akiket Isten kegyelme erre készített elő, ott vannak teljes odaadásban mellette és egymással összeszövetkezve, újfajta házasságban.

Aztán jönnek a pásztorok (hajnali szentmise – pásztorok miséje – a szerk.). Nem a pásztorok választották őt, hanem ő választotta a pásztorokat, úgy hívta őket magához, most pedig mindenkit.

Most föltárul ebben a szentmisében, hogy mindenki hatalmat kaphat tőle, hogy Isten gyermeke legyen, mindenki megváltója az Édesanyján és Józsefen keresztül is azon a kis egyházon, amely mindig nagyobb és nagyobb lesz. És a pásztorokon keresztül is mindenkit hív: azért vannak, hogy az egész emberiséghez közvetítsék őt és a hívását. Mert az egész emberi természettel lépett ő örök szövetségre, örök kapcsolatra.

December 18., advent negyedik vasárnapja (B egyházi év)

Krisztusban, kedves testvérek!

Az adventi előkészület során az első adventi vasárnapon láttuk, hogy tulajdonképpen ez az egész világ egy óriási készülődés arra, amit Isten tervez: menyegzős lakomát készít a fiának. Ennek a készülődésnek vagyunk a részesei. Ilyen nagy advent a mi egész életünk, az egész világ.

Aztán láttuk közelebbről a készülődést, hogy utat kell ennek készíteni, hogy simán, szépen, finoman be kell illeszkednünk ebbe a nagy készülődésbe konkrét cselekedetekkel. Bűnbánattal lehordani az akadályokat, betölteni a szakadékokat.

December 11., advent harmadik vasárnapja (B egyházi év)
Jézus hármas küldetése – elmélkedés (helyettesítő szöveg)

(A mai vasárnapra nincs az archívumban prédikáció;
helyette egy elmélkedés szövegét közöljük 1985-ből.)

(…)
Látnia kellett az Úr Jézusnak, hogy az emberiség, saját népe Istennel, az Ő igaz Atyjával nincs rendben. Nem tiszteli, nem ismeri, de nemcsak nem ismeri, hanem vét ellene: nincs meg a béke Isten és az ember között. Nem tartják a szövetséget, nem az üdvösség útján van az emberiség. Az Atya élete hiányzik belőlük, az istengyermeki élet. Látta, hogy az a kapcsolat, ami közte és az Atya között van, az az istengyermeki kapcsolat hiányzik itt. És a küldetését itt érezte, ez volt a súlypontja: rendbe hozni ezt, kiengesztelni a két részt, Istent és az emberiséget, békét teremteni, új szövetséget, új alapot hozni létre, istengyermeki szintre emelni a teremtmény-embert, a szolgát gyermekké tenni.

December 8., Szűz Mária szeplőtelen fogantatása (B egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

A szeplőtelen Szűzanya útját szeretnénk egy kicsit megsejteni ezen a mai, csodálatosan szép ünnepen. A Boldogságos Szűz mint szeplőtelenül fogantatott, olyan valaki, aki a mi emberségünk összes problémáinak, kérdéseinek középpontjában áll, a legérzékenyebb ponton. Ha őt sikerül megragadnunk, valahogy megközelítenünk, akkor az egész emberi életünkre, annak minden problémájára fényesség derül. Mi kétségtelenül magunkat éljük meg legközelebbről. Magunkból kiindulva sejtjük meg ezt a többi világot, annak valóságát, annak kérdéseit. Magunkban pedig valóban kérdésekkel, problémákkal, érthetetlenségekkel teli lények vagyunk. Kimeríthetetlenül.

December 4., advent második vasárnapja (B egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

A múlt vasárnap már láttuk, hogy adventnek mennyire személyes jellege van, hogy olyan fajta készülődést jelent, mint amilyen a lakodalmas menyegzőre készülődés, mert a legbensőbb találkozást készíti elő a Szentháromság egy Isten és az ember között.

Az Úr Jézus menyegzős háznak mondja az Atya házát. A menyegző magvában két ember szeretetszövetsége van, és az kisugárzik a vendégekre, az egész menyegzős házra. Isten terveinek, Isten akaratának középpontjában pedig az van, hogy mivelünk Ő egyszer, egy teljesen zavartalan szeretetegységbe kerüljön, hogy találkozzunk.
Most advent második vasárnapja tovább lép.

November 27., advent első vasárnapja (B egyházi év)

Krisztusban kedves Testvérek!

Az anyaszentegyház nagyon reális, nem az Úr Jézusnak történelmi eljövetelét állítja a hívei elé adventben elsősorban. Ezen már túl vagyunk. Hanem egy másik eljövetele is van az Úr Jézusnak: az a reális, hogy arra készítsen föl bennünket az egyház.

November 20., Krisztus Király vasárnapja (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

Nagyon fontos, hogy Krisztus királyságának az értelmét pontosan, jól lássuk, mert ettől függ, hogyan tudjuk megvalósítani. A politikai pártok is nagyon nagy gondot fordítanak arra, hogy az összes párttagjaik jól megértsék a programjukat, hogy mit is akarnak. Különben nem lehet megvalósítani.

Mindenkinek, aki Krisztus országához tartozik, át kell venni Krisztus gondolatát, programját, akaratát, módszereit. Ha ezt nem vesszük át, akkor csak olyan szedett-vedett nép lehetünk. Olyan nép, amelynek nincs meg a nemzeti öntudata, amely csak teher talán egy országban. Tehát, mit is jelent Krisztus királysága?

November 13., évközi harmincharmadik vasárnap (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

November hónapban az egyház a legkülönbözőbb formában ébren akarja tartani híveiben, vagyis az egyház egészében a készenlétet.

Már november elején, ahogy a természet is a levelek hullásával érezteti velünk az idő múlását, az egyház is a halottak napjával, mindenszentek ünnepével arra vezet rá bennünket, hogy az, amit most élünk, csak egy szakasz, egy múló, eltűnő valami: ennek megfelelően éljünk, gondolkodjunk, cselekedjünk.

Aztán a vasárnapok sorban mind figyelmeztetnek, hogy jön az Úr, és vigyáznunk kell, ébren kell lennünk, okosnak kell lennünk, hogy ne csak az eszünkben világítsanak a dolgok, hanem ez a világosság olajba nyúljon, az életünkbe, vagyis a cselekedetekbe. Azt jelenti az olaj: meg is tenni, amit az Isten mond nekünk, akkor vagyunk okosak, akkor épül a házunk sziklára, ha nemcsak halljuk, amit az Úr mond, hanem meg is tesszük.

November 6., évközi harminckettedik vasárnap (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

Az egyik barátom mesélte el, hogy van neki egy hétvégi üdülő háza, és egyszer kiment oda. Este ért már ki. Hát be akart volna menni fáradtan, hogy egy-két napot ott tölt, és keresi a kulcsot, nem vitte magával. S fölkiáltott: Hogy lehetek ennyire ostoba?

Más hasonló esetek is vannak, hogy az ember színházba megy, és pont a jegyet nem viszi. Vagy utazni akar, és pont a pénztárcát felejti otthon.

Valami hasonlóról van itt szó, csak sokkal mélyebbre menő dologról, amire mi emberek képesek vagyunk, ezt az Úr Jézus nagyon jól tudja, hogy el tudunk irányulni az életünkben valahogy másfelé, mint kellene. S az Úr Jézus ebben a példabeszédben még idejében figyelmeztet bennünket. Mert milyen jó az, ugye, mikor az ember megy valahova, és valaki megkérdezi, hogy nem felejtetted el a kulcsot? a pénztárca nálad van? Mint azt szokták a gondos feleségek tenni otthon.

A tíz szüzet nézzük meg mostan egy kicsit jobban, hogy is nézett ki ez az ő meghívásuk, mert ebbe rejtette el az Úr Jézus a maga figyelmeztetését.

November 2., Halottak napja (A egyházi év)

Krisztusban kedves testvérek!

Ha valaki a halállal nem néz szembe igazán, és nem számol el teljesen vele, az illúziókban él. Becsapja magát, hazudik magának. Mint ahogy valaki mondta: tudjuk, hogy meghalunk, csak nem hisszük el.

A halált hinni is kell: a halál kérdése a legszorosabban kapcsolatos a hitünkkel.

Nézzük meg, hogy is állunk mi a halál kérdésével. Hiszünk-e igazán? Azt, hogy meghalunk, azt nem kell a Szentírásból kiolvasnunk, azzal tapasztalati úton találkozunk mindnyájan.

November 1., mindenszentek ünnepe (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

A közelmúltban megélhettünk egy pár ünnepet, amely valóban az egész földi egyháznak az ünnepe volt. Egyáltalában ezen a mai napon, mindenszentek ünnepén, valahogy maga az ünnep, mint olyan jön előtérbe az ünnep tartalmában is. A végső, tiszta, legnagyobb ünnep.

Október 30., évközi harmincegyedik vasárnap (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

Talán az emberiség életének egyik legzűrzavarosabb területe a tekintély, a hatalom és a vele összefüggő kérdések. Gondoljunk csak rá, hogy a mi rövid életünk alatt, egy-egy nemzedék alatt micsoda fölfordulásokat éltünk meg ezen a téren, micsoda küzdelmek zajlottak és zajlanak le most is a világon, hogy ki kaparintsa kezébe azt, amit hatalomnak nevezünk a földön, világi hatalomnak.

Október 23., évközi harmincadik vasárnap (A egyházi év) (1978)

Krisztusban kedves Testvérek!

Nem unalmas már az újrahallása ennek a főparancsnak? Mert annyit hallottunk róla.
De úgy vagyunk ezzel is, hogy két ember szájából ugyanazt a dolgot nem lehet egyformán kimondani, egész másképp hangzik. Nekünk is az életünk minden napján teljesen másképp hangzik ugyanaz a dolog.

Itt egy farizeus mondja ki először. Mikor a farizeusok látták, hogy a szadduceusoknak megfelelt Jézus, akkor ők is összefogtak és egyet kiválasztottak, hogy te menj oda, kérdezd meg, és próbáljuk belezavarni Jézust a tanításába. Hol van ez a farizeus a főparancstól, ami felől érdeklődik?